61. Viharsarok Kupa - szombaton is!


Pénteken délután a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnokban délután 17.00-tól kezdődött a BSzSK szervezésben az a kosárlabdatorna, ami csapatok felkészülését segíti.

Az első mérkőzés félidejében köszöntötte a résztvevőket Erdei Ferenc elnök. A találkozó nagymúltú hagyományát emelte ki, majd azt is, hogy mennyire fontosak az ilyen barátságos találkozók. A vendégcsapatok közül az OSE vezetősége és játékosai is szerepeltek korábbi kupameccsen már. Újként köszönthettük a szerbiai I. osztályban játszó BEVOUK-ot , valamint a Győrből érkező Szent István Egyetem gárdáját. Békési ízelítőt kaphattak a vendégek és a szurkolók, akik megkóstolhatták a Madzagfalvi Kézműves Sajtból összeállított válogatást. Fellépőként pedig Juhász Kitti énekes és kantás kísérője tette hangulatossá a megnyitó perceit.
Az első mérkőzésen kezdetben az OSE játékosai uralták a pályát, amin a 2 félidőben a szerbek fordítani tudtak.
Beovuk (Belgrád) - OSE Lions 89-79

A békésiek meccsére nagyon sok szurkoló érkezett a csabai csarnokba. A mérkőzést 1 perces néma tiszteletadással kezdték, hiszen a nyáron elhunyt a mezőberényi kosárlabda emblematikus alakja, Kis Sándor.
Jól kezdtek a Gladiátorok, de a 3 negyedtől a győri együttes egyre nagyobb előnnyel vezette a mérkőzést.
Calle Pubfood Békés - Győri KC 79-95.

Ma is várunk szeretettel mindenkit a 17 és 19 órakor kezdődő döntőkre!
Hajrá kosárlabda, hajrá BSzSK!

Erdei K.
Fotó: BES csarnok


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!