Ifjú Polgárőr bázis alakul


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békéscsaba
A Polgárőrségről szóló törvény 2015-ös módosítását követően – amióta 14-18 év közötti fiatalok is tagjai lehetnek Ifjú Polgárőrként a Polgárőrségnek – az Országos Polgárőr Szövetség a fiatalok minél nagyobb számban történő felvételét szorgalmazza. Ezt a célt szolgálták a középiskolákban megszervezett toborzók, ám van, amikor házhoz jönnek az ötletek. A Békés Megyei Polgárőr Napon kereste meg dr. Túrós Andrást, az OPSZ elnökét a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója azzal: lévén náluk van rendészeti jellegű középiskolai képzés, szeretnének egyfajta Ifjú Polgárőr bázissá lenni!

Az elgondolást tett követte, s szeptember 13-án, a Békéscsabai Szakképzési Centrumban már az Ifjú Polgárőr mozgalom bővítésével és erősítésével kapcsolatban körvonalazódó együttműködés lehetőségeiről tartottak megbeszélést az érdekeltek. Ez a kezdeményezés ugyanis egyszerre szolgálja a fiatalok erőteljesebb társadalmi szerepvállalását, a hazaszeretetre nevelést és a bűnmegelőzésben fontos szerepet játszó Polgárőrség fiatalítását is.
A megbeszélésen – amelyen részt vett dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, Békés megyei rendőr-főkapitány, Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőrségek Szövetségének elnöke és Bán Gábor, az OPSZ Ifjú Polgárőr Tagozat vezetője is – Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója azt fejtegette: a magas színvonalú szakmai tudás elsajátítása mellett azt szeretnék, ha diákjaik a társadalom egyéb kihívásaira is reagálnának. Ennek részeként jó néhány civil szerveződéshez és programhoz csatlakoztak, amelyek a közjó érdekében jöttek létre.

- Munkatársaink közül többen is polgárőrök, emiatt fontos számunkra, hogy a csaknem 6200 nálunk tanuló fiatalt oktató-nevelő szakképzési centrumunk együttműködjön Magyarország legnagyobb és legjobb civil szervezetével, a Polgárőrséggel – emelte ki a főigazgató, majd így folytatta: - Az akár több ezer embert is megmozgató rendezvényeken látjuk, hogy a polgárőrök milyen önkéntes, segítő munkát végeznek, s ezt megtapasztaljuk a mindennapokban állampolgárként, egy-egy település lakosaként is. Ezért is gondoltunk arra, hogy szakképzési centrumunk is hozzájárulhat az Ifjú Polgárőr mozgalom sikeréhez!
A főigazgató szólt arról is: a rendészeti szervekkel kiváló a kapcsolatuk, együttműködésük – nem véletlenül. Az iskolában ugyanis több, mint két évtizede működik – napjainkban már a legmagasabb középfokú szakirányú képzést nyújtó – rendészeti képzés is.
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke azzal kezdte mondandóját: a Polgárőrség letette névjegyét Magyarország asztalára. Sok helyen megfogalmazódott az utóbbi időben: Polgárőrség nélkül a bűnmegelőzés elképzelhetetlen! Ami azt is jelenti – emelte ki az elnök –, hogy szervezeteink éretté lettek a fiatalokkal való foglalkozásra. Erre törvényi felhatalmazást is kaptunk a Polgárőrségről szóló törvény 2015-ös módosítása kapcsán. Így a 14-18 év közötti fiatalok Ifjú Polgárőrként lehetnek tagjai egyesületeinknek. Az azóta eltelt két év alatt 1200 ifjú állt polgárőrnek, s ezt a viszonylag szerény eredményt igyekszünk a jövőben javítani. Azt szeretnénk, ha egyesületenként 3-4 Ifjú Polgárőr lenne mielőbb. Már csak azért is, mert a Polgárőrség korfája az elöregedés jeleit mutatja, így minél nagyobb számban van szükség az utánpótlásra. Másrészt mi polgárőrök hitet tettünk amellett, hogy erősítjük fiataljainkban a hazaszeretetet, s egyben honvédelmi nevelésben is részesítjük őket.

Dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, megyei főkapitány ígéretet tett rá: a Rendőrség mindenben segíti az egyesület megalakítását, a későbbiekben pedig a képzés, továbbképzés folyamatában vesznek majd részt. Optimista vagyok – hangsúlyozta a megyei főkapitány –, biztos abban, hogy sok fiatal érzi majd úgy, neki is tennie kell az itt élők biztonságáért, a bűn- és baleset-megelőzés érdekében.

-Ez az egyeztetés alapja lehet egy polgárőr egyesület létrehozásának a BSZC-ben. Miután több pedagógus is önkéntes bűnmegelőző, nincs akadálya a megalakulásnak. S a létrehozott egyesülethez csatlakozhatnak majd – reméljük, mind nagyobb számban – a diákok Ifjú Polgárőrként. Már csak azért is, mert közülük sokan végezték – főként a rendészeti szakos hallgatók – nyári gyakorlatukat a Békés megyei polgárőr egyesületeknél – tette hozzá Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőr egyesületek Szövetségének elnöke.A tárgyaló felek végül abban maradtak: az iskolai polgárőr egyesület megalakulását követően november végén, december elején egyfajta zászlóbontó rendezvénnyel tudatják: megalakult a Békéscsabai Ifjú Polgárőr Centrum.

(Szöveg: T. Z. Fotó: Virág István)

Forrás : http://www.opsz.hu


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!