Dankó Béla országgyűlési képviselő sajtóközleménye.


Az Országgyűlés 2017. október 3-án meghozott egyes döntései

Az Országgyűlés - a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2017. június 30. napján tartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott határozata szerint - megszavazta, hogy Csongrád megye elnevezése "Csongrád-Csanád" elnevezésre módosuljon.

Döntés született abban is, hogy 2017. november 1-jétől az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a Magyar Államkincstárba olvad.

Az illetékekről szóló törvényjavaslat is elfogadásra került, mely illetékmentességet biztosít a közérdekű nyugdíjas szövetkezet cégbejegyzéséhez, ahogy az a szociális szövetkezet, a Kft., az egyéni cég, a Kkt. és a Bt. esetében már adott. Az illetékmentesség a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is kiterjed, így a már befizetett illeték visszatérítésére a cégbíróság végzése alapján, hivatalból kerül sor.

A közjegyzőkről szóló törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosítását is elfogadták. Az Európai Bizottság 2016-ban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert jogrendszerében a közjegyzői hivatás gyakorlása állampolgársági feltételhez volt kötve. A most elfogadott törvénymódosítás az Európai Bíróság Európai Bizottság kontra Magyarország ügyben 2017. február 1-jén hozott ítéleten alapul, és a hatályos szabályoknak az ítélet végrehajtása érdekében történő módosítását szolgálja. Az ítélet lényege, hogy kimondta a közjegyzői tisztség tekintetében nem indokolt a magyar állampolgárság feltétele. A törvény továbbá felhatalmazza a Magyar Országos Közjegyzői Kamarát, hogy létrehozza a Végrendeletek Országos Nyilvántartását.

A bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról is döntött az Országgyűlés. A most elfogadott javaslat célja egyfelől, hogy meghatározza azokat a szabályokat, amelyek valamennyi bírósági polgári nemperes eljárásban – ha az adott eljárást szabályozó törvény másként nem rendelkezik – érvényesülnek. Másfelől itt kapnak helyet azok, a jelenleg jellemzően rendeleti szinten szabályozott polgári nemperes eljárások, amelyek törvényi szintű szabályozását indokolt megteremteni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!