A kolbász összeköt, a fesztivál ünnep!


Forrás: Csabai Kolbászfesztivál - Csabai Rendezvénypajta és Korcsolyapálya
Helyszin: Csabai Kolbászfesztivál, Gyulai út , 44.
Megjelent: 2017 Október 23. ( Hétfő ) 15:29
Módosítva: 2017 Október 27. ( Péntek ) 11:56
Hégely Sándort, a 21. Csabai Kolbászfesztivál igazgatóját töltött káposzta-kóstolás közben kérdeztük a rendezvényről vasárnap délután.

– Nem kellett senkitől sem kérni egy-két falatot, úgy érzem, szívesen kínáltak meg – mondta. – Örömteli, hogy a töltöttkáposzta-főző verseny is egyre inkább kinövi magát a fesztiválon, és most több mint húsz csapat versengett. Hasonlóan fontos volt a mai napon a Krajcsó Pál Emlékverseny, a nagyapák, unokák kolbászkészítése. Ez is a fesztivált szimbolizálja. A hagyományokat őriznünk kell és át kell adnunk. A fesztivál ismét bebizonyította, olyan értékekről van szó, melyeket ápolunk, és mások számára is vonzóvá tehetünk. A kolbász összeköt, a fesztivál ünnep.

Hégely Sándor elmondta, számára az előzőek miatt is a csütörtöki, ifjúsági gyúrás volt a legemlékezetesebb. A gyerekek, fiatalok – óvodásoktól az egyetemistákig – egységesen beöltözve, megtervezett asztaldekorációval, recepttel a kézben, felkészülten érkeztek. Megtanulták a kolbászkészítést, és a munka sem esett ki a kezükből. A gyúrás közben pedig igazi disznótoros hangulatot élhettek át.

A fesztiváligazgató szólt arról, jó visszajelzéseket kaptak a közönségtől a rendezvényen koncertező, Magyarország legnépszerűbb zenekarairól és a DJ-kről, akik főként a fiatalabb korosztálynak játszottak.

– A látogatottságot illetően mára már eljutottunk oda, hogy nagyon kevesen vannak, akik nem jártak itt, vagy nem készülnek ide – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. – Ennek megfelelően jöhet majd a 22. Csabai Kolbászfesztivál jövő év október 19-22-e között.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!