Szakkör-mustra a Szegediben


Cserkészet

"Pedagógiai munkánk során azon dolgozunk, hogy a református iskolába járó gyermekek kibontakoztathassák képességeiket, megtaláljuk számukra azt, amiben tehetségesek, amiben örömüket lelik!"

A cserkészet egy önkéntes, politikamentes, vallásos, ifjúságnevelő mozgalom. Ma, az egyik legnagyobb ifjúsági szervezet a világon, több millió tagja van.

A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős emberek alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos fejlesztése által Isten felé növekedjenek.

A békési 175. számú Bocskai István Cserkészcsapat 1929 előtt alakult 175.-ként az országban, és 1992-ben alakult újra. Bázisa ma is a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium.

A csapat rajokra oszlik, élükön a rajparancsnok áll, aki a rangidős őrsvezető. A rajokban vannak a különböző állat és növénynevekkel elnevezett őrsök, akik hetente összegyűlnek a református egyházközségnél.

Ott, az őrsvezetők vezetésével játékosan megtanulják a cserkészet alapjait (rovásírás, természetvédelem, csomózás, sípjelek, útjelek és táborozási ismeretek) és jártassá válnak a honismeret témakörében is (mondakörök, népdalok, népmesék, szokások, ünnepek).

Amikor a cserkész még alsó tagozatos, kiscserkésznek hívják, ők narancssárga nyakkendőt viselnek. Ahhoz, hogy igazi nagy cserkész váljon belőle, meg kell felelnie a cserkészpróbákon.

A próbák nem egyszerű kikérdezések, hanem portyával egybekötött élményszerzés, és feladat is. A cserkészavatás alakalmával zöld nyakkendőt kapnak a fiatalok, és cserkészfogadalmat is tesznek.

Az év folyamán a csapatok biciklitúrákat, gyalogtúrákat, akadályversenyeket, számháborúkat rendeznek, nyáron pedig megrendezik a csapattábort.

A nyári táborban az őrsök játékos feladatokat kapnak, és versenyeznek egymással, melyik őrs a legrátermettebb és a legokosabb. A tábor végén zajlik a próbázás, amikor is az évben megszerzett tudásukról tesznek bizonyságot.
A csapat tartja a kapcsolatot más csapatokkal is, erre szolgálnak a kerületi cserkésztalálkozók.

Az utóbbi években augusztus végén részt vesznek a kerületi vízi-délutánon Szegeden, melyen megmutatják a Tiszának, hogy mit tudnak a dél-alföldi cserkészek. Ilyenkor kenukba szállnak és megtapasztalhatják, hogy a folyót és a természetet tisztelni kell, mert sokkal óriásibb náluk.

Néhány éve szeptemberben próbára teszik magukat a Madzagfalvi Hétpróbán. Tavaly pl. megszerezték az első helyezettnek járó ajándékkosarat.

A cserkészvezetők részt vesznek az Országos Cserkészbálon is, mely kifejezetten azért van, hogy ne csak egyenruhában vagy nyakig sárosan találkozzanak egymással.

Minden év márciusában ellátogatnak Szegedre a Dóm térre, az Árvízi Emléknapra, ahova az ország számos cserkészcsapata összegyűlik. Tánc, íjászkodás, színház, kézműves foglalkozás, gátépítés, éjszakai tábortűz és kaland …
Minden tanév végén játékos formában számot adnak a gyerekek az elsajátított tudásukról és képességeikről, illetve tábortűzzel és szalonnasütéssel zárják a cserkészévet.

Jelszavuk: "Légy résen!"

Pap Zsuzsanna őrsvezető

Tételek: 1 - 20 / 26 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!