Békési Fiatalok Határtalanul Bemutatja: Bor és cider est


Forrás: Békés Város Önkormányzata
Helyszin: Kulturális Központ
Pár lelkes békési fiatal kezdeményezésével tavaly nyáron létrejött a „Békési Fiatalok Határtalanul” című kezdeményezés.

Célja hogy,felkeresse azon fiatalokat, akik karrierjük vagy tanulmányaik miatt ugyan már nem Békésen élnek, de szívük és családjuk hazahúzza őket szülővárosukba, Békésre. Továbbá céljuk a kapcsolatteremtés, kötöttségek nélkül, hiszen városuk büszke itt élő fiataljaira és példaértékű munkásságaira.

Tavaly a Madzagfalvi Napokon tartották meg az I. Békési Fiatalok Találkozóját. Az eltelt hónapok során sok pozitív visszajelzést kaptak a szervezők mind a résztvevőktől, mind a meghívottaktól. Találkozón hallhattunk először a Paulcsik fivérekről, akik hobbijukról meséltek. Paulcsik Tamás és Balázs előtt van egy jövőkép, mely a házi meggybor és cider készítésre fekteti a hangsúlyt.

Ma igen gyakran használt kifejezéssel mondhatjuk, hogy egy új békési startup van születőben?! Mindezt megtudhatjuk 2017. december 9-i rendezvényükön, amit a Békési Fiatalok Határtalanul csoportja is felkarolt, segítve őket az első lépésekben. A háziasszony Veres Nikolett lesz, aki szintén Békésen szerte meg az alapokat média szakon.

A Békési Fiatalok Határtalanul kezdeményezés az önkormányzat, a kulturális központ és több helyi civil szervezet is partneri együttműködésével valósul meg.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!