Írásunk múltunk, jelenünk, jövőnk …


„A kézírás olyan ösvény, amely „tőlem” „feléd” halad; olyan híd, amely az „énből” a „külvilágba” vezet.” (Max Pulver)

Az idézetben szereplő szimbolikus híd építését szem előtt tartva ebben a tanévben is megrendeztük a több éves hagyományra visszatekintő Szépíró Verseny iskolai fordulóját, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanulói számára!

Az alkalom egyediségét a közel száz, különleges bánásmódot igénylő tanulónk töretlen lelkesedése biztosítja, akik évről - évre kezükbe veszik ceruzáikat, tollaikat és legjobb tudásukat mozgósítva készítik el pályamunkájukat.

A verseny célja, hogy az alsó tagozattól a gimnáziumig teret biztosítsunk a tehetséggondozásnak, mely pedagógusi munkánk egyik örömteli feladata. Az a felelősség, hogy minden gyermekben megtaláljuk azt, hogy mely területen tehetséges, túlmutat az iskola falain!

Ha sikeres fiatalokat szeretnénk nevelni, akkor meg kell teremtenünk a gyermekekben az önmagukba vetett hitet, a világ felé irányuló kíváncsiságot és a szorgalmas tevékenykedés igényét!

Ezúton köszönjük a gyermekeket felkészítő tanítók, tanárok, fejlesztő- és gyógypedagógusok áldozatos munkáját, és a Diákönkormányzatok támogatását!

Gionné Kertész Julianna

Református EGYMI - fejlesztőpedagógus

Tételek: 1 - 20 / 27 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!