Boglya tetején állt egy gólya


Ennek a gólyának pedig egyelőre még nem a tavasz eljövetele, hanem az új év köszöntése volt a legfőbb feladata az Újévköszöntő Batyus Táncházban 2018. január 13-án, a Belencéres Néptáncegyüttes próbatermében.

A szomorkás idő ellenére most is nagyon sokan voltunk, a gyermekek szűnni nem akaró lelkesedéssel és energiával ropták a táncot, gyakorolták játékos formában a néptánc alaplépéseket, melynek egyik eleme volt a gólyás mondóka is. Az est második felében már a felnőttek kaptak fő szerepet és az ő talpuk alá (is) húzta a Suttyomba Zenekar.

Mahovics Tamás néptáncpedagógust a táncház megtartásában felesége, Mahovicsné Ladányi Anita és Okányi Mihály segítette, akik szintén néptáncoktatók.

Már készülünk farsang alkalmából a következő batyus táncházra, mely 2018. február 3-án, 18 órai kezdettel várja a táncos lábúakat a kulturális központban, ahol már aznap 14 órától a jelmezben érkezők fánkot és tombolaszelvényt is kapnak ajándékba. Köszönjük támogatását az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Csoóri Sándor Alapnak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!