„Debrecenbe kéne menni”


Diósné Csontos Julianna és Balázs Imre beszámolója a Békés Mátrixon.

Jó szerencsénkre nekünk már nem kéne, ugyanis a Polgármesteri Hivatal és Izsó Gábor polgármester úr jóvoltából az Arany János Emlékév kapcsán február 22-én ötvenen kirándulhattunk Debrecenbe a Csavargó kényelmes autóbuszával.

A kirándulás résztvevői a békési Családsegítő és Támogató Szolgálattól 9 fő, Tarhosról 11 fő, valamint Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületétől 30 fő, a legtöbb társadalmi munkát végző tagja volt. A csoportot az egyesület elnöke, Balázs Imre vezette.

Nagy meglepetésünkre a Polgármesteri Hivatal munkatársai egész napra elegendő finomsággal, enni-innivalóval is feltarisznyáltak bennünket.

Debrecenben a Békésről 24 éve elszármazott Vas Sándor református Tiszteletes úr várta csoportunkat, láthatóan nagy örömmel, s a nap folyamán mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat.

Először az 5 éve megújult Református Kollégiumot és Múzeumot néztük meg. A kiállítás- vezetőnk rendkívül színesen, szakszerűen, kérdezz-felelek stílusban aktivizálta csoportunkat. A két óra alatt 16 féle kiállítást nézhettünk meg, így pl. megismerhettük Debrecen, a református egyház történetét, láthattunk gyönyörű egyházművészeti relikviákat, bepillantást nyerhettünk a volt diákok életébe. A kiállított tárgyak között volt például Csokonai Vitéz Mihály fuvolája, Arany János pipája, Petőfi Sándor pohara, Ady Endre leckekönyve. Láthattuk eredeti kézírásukat is, valamint az Imateremben azt a széket, amelyben Kossuth Lajos is ült.

Természetesen megnéztük az emeleten a világ legszebb könyvtárai közé tartozó Nagykönyvtárat, 600 ezer kötetével Magyarország legnagyobb egyházi gyűjteménye. Dísztermében megtekinthettük "Jártam a jelenben, éltem a jövőben" címmel az Arany János életéről készült kiállítást is. Közismert, hogy a költő életére, munkásságára nagy hatással voltak a debreceni, a kollégiumi évek.

Vas Sándor Tiszteletes úr vezetésével ezután a Nagytemplomba mentünk át, amelyet szintén nem régen restauráltak. Gyönyörű volt, itt is láthattunk csodákat, pl. a Vizsolyi Biblia eredeti példányát. A 2. emeleten egy elképesztően gyönyörű időszaki kiállítás remekeiben, Terdik Angéla Kölcsey-díjas fazekas népi iparművész kerámiáiban gyönyörködhettünk.

A 6. emeleten az ókori Palesztina mindennapjaiba tekinthettünk. A legbátrabbak még 82 lépcső megmászása után kitekinthettek a toronyból, így Debrecen egész panorámája tárult eléjük.

Rövid belvárosi séta után a Tiszteletes úr finom ebédet intézett nekünk a Kollégium menzáján.

Jó hangulatban, testileg ugyan kifáradva, de szellemileg-lelkileg felfrissülve tértünk haza.

Köszönjük mindenkinek, akik részt vettek kirándulásunk megszervezésében!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!