Új készülékkel gyarapodott a békési rendelő!


Megjelent: 2018 Március 20. ( Kedd ) 22:33
Módosítva: 2018 Március 21. ( Szerda ) 14:46
4 millió forint értékű EEG készüléket vásárolhatott a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő. Az új eszközt, amely 40 ezer ember ellátásában nyújt hasznos segítséget, tegnap adta át Dankó Béla országgyűlési képviselő és Izsó Gábor polgármester Békésen.

Mint az Erdélyi Imola igazgató a bemutatón elmondta, 2017. decemberben a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő az egészségügy működtetőjétől, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK, volt OEP) ösztönző támogatás cím alatt 9,8 Millió Ft összeget kapott arra a célra, hogy a betegellátás szempontjából fontos fejlesztésbe beruházzon. Az orvosi eszközök közül, a neurológián működő régi 20 éves EEG készülék cseréje volt a legfontosabb, de a laboratórium teljes bútorzatának cseréje is ebből az ösztönző támogatásból valósulhatott meg.

Dankó Béla, Békés és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta, idén 220 milliárd forinttal magasabb összeget biztosít a kormányzat egészségügyre, mint egy évvel korábban. Az alapellátásra 2010-ben 79 milliárd forintot különítettek el, idén ennél 76 százalékkal többet. A szakemberek megbecsülése és megtartása érdekében az ágazati bérek növelésére 2017-ben és 2018-ban összesen 140 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben.

Izsó Gábor polgármester kiemelte, Békésen 24 féle szakrendelés működik zavartalanul, ami nem csak a békésieknek, de a környező települések ellátottjainak is fontos.

A készülék működését Wagner Erzsébet főorvos asszony mutatta be a sajtónak.

A képek akár eredeti méretben is elérhetőek a GA-Pix - Minden ami Fotó! weboldalon!

Tételek: 1 - 20 / 26 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!