Békés megye pálinkája 2018-ban is


A Békés Megyei Önkormányzat a 2015-ben elindított Békés megye pálinkája versenyt idén is meghirdette, a megyei kereskedelmi főzdéket invitálták a részvételre. A beküldött minták bírálata hamarosan megtörténik, a Gyulai Pálinkafesztiválon pedig kiderül, ki nyeri a megmérettetést ebben az évben.

A fesztivált idén április 27-30 között tartják a hagyományokhoz híven Gyulán. A programhoz kapcsolódó pálinkaversenyt ebben az évben is meghirdették, mint ahogyan a Békés Megye Pálinkája versenyt is. A korábbi évekhez hasonlóan szakmai zsűri választja majd ki azt a kereskedelmi pálinkafőzde által nevezett italt, amely elnyeri a Békés megye pálinkája címet. A versenyen nyertes pálinkafőzde terméke egy éven keresztül viselheti a "Békés megye pálinkája" címet, az ezt tanúsító – a megyei önkormányzat által biztosított - címkét a pálinkásüvegein elhelyezheti. A Békés Megyei Önkormányzat pedig vállalja, hogy egy éven keresztül a nyertes pálinkafőzdétől vásárol pálinkát – protokoll célokra – 0,5 dl-es és 2 dl-es kiszerelésben.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!