​​Olvasunk-e, és ha igen, akkor mikor és mit


A Nefelejcs Egyesület havi előadássorozatában, áprilisban Tinkó Máté bölcsész volt a vendégelőadó.

Az irodalmár, doktorandusz az olvasás kultúrájáról és a kortárs magyar irodalom megismerésének fontosságáról beszélt a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban. Arról is szólt korábbi kutatásai nyomán, hogy mennyiben tekinthető az olvasás magányos elfoglaltságnak, és mennyiben teremt közösséget, ad beszédtémát egy-egy közös olvasmányélmény a személyek között. A mindennapokban természetesen mindkettőre van példa. Tinkó Máté az "Irodalom és határterületei" című sorozatban kiemelte, hogy az általános- és a középiskolai irodalomoktatás hibája, hogy időrendben haladva (az ókori görögöktől jó esetben eljutva a 20. századi költőkig-írókig) taglalja a kánonba felvett alkotók életművét. Ezzel azonban szinte sosem olyan, életkorának és érdeklődésének megfelelő, játékos, kreatív vagy éppen provokatív szöveggel találkozik a fiatal, amelynek révén megszeretné az olvasást. Beszélt arról is, hogy az olvasás felnőttkorban lehet akár terápiás hatású, szerepe van az egyes élethelyzetek megoldásában vagy a veszteségek, gyász feldolgozásában.

Tinkó Máté felvázolta a zömében gimnazistakorú hallgatóinak, hogy milyen módokon találkozhatnak a kortárs irodalommal: nívós nyomtatott folyóiratokban, online felületeken, egyes erre szakosodott könyvkiadók kiadványaiban. A fiatal íróknak tehetséggondozó műhelyek segítik saját hangjuk megtalálását és karrierjük beindítását.

A Gellénné Körözsi Eszter magyartanárnő szakmai felügyelete alatt zajló előadássorozat vendégelőadója végül arra buzdította hallgatóságát, hogy merjenek saját felfedezésekbe kezdeni az olvasás terén, lépjenek ki a kánonból, azaz keressenek és találjanak önmaguknak megfelelő nyelvezetű és témájú szövegeket, akár kortárs írókéit is.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!