Gryllus és Lackfi a végtelen nyomában


A Békés-tarhosi Zenei Napok fellépői között köszönthettünk egy igazán egyedi és tehetséges szerzőpárost: Gryllus Dánielt és Lackfi Jánost, akik megverselték és dallamokba öntötték a végtelent, művészi eszközeikkel megpróbálták számunkra megfoghatóvá tenni a művészetet, a költészetet.

Lackfi János saját költeményeit szavalta el, az ő előadásában megelevenedtek, élővé váltak a verssorok, hol elgondolkodtatva, hol jókedvre derítve a közönséget. Gryllus Dániel citera kísérettel énekelte el Arany János, Ady Endre, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor megzenésített műveit, majd a közönség lelkes közreműködésével Jordán Tamás végtelennek tűnő Eleje, közepe, vége című versét is eljátszotta.

Az előadás csattanójaként, igazán feldobva a hangulatot, Lackfi János a közönség által megadott 5 szóból pár perc alatt írt egy szellemes verset. Nem volt egyszerű dolga ezekkel a szavakkal: grízgaluska, mozsár, megszentségteleníthetetlenség, napocska, tücsök – de ráadásként még városunk nevét, Békést is beleszőtte művébe, mely hatalmas sikert aratott.

A műsor után mindenki derűs arccal, költészettel, művészettel feltöltődve távozott.

Szeretettel várjuk a BÉTAZEN további programjaira is, melyekről részletesen ide kattintva tájékozódhat.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!