Vadcseresznyéből készült a megye pálinkája


2012-ben vadcseresznyéből főzte a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. azt a pálinkát, ami a Gyulai Pálinkafesztivál szakmai zsűrijének döntése alapján 2018-ban elnyerte a Békés megye pálinkája címet. A nyertes italt a megyeházán ízlelhették meg a sajtó munkatársai.

2015-ben hagyományteremtő céllal indította útjára a Békés Megyei Önkormányzat azt a kezdeményezést, mellyel a pálinkát, mint hungarikumot szeretné népszerűsíteni.

- Ma már nem csak a borról, hanem a pálinkáról is lehet órákig beszélgetni: egyre mélyebb és komolyabb kultúrája kezd kialakulni a pálinka készítésének, fogyasztásának. Egy kis üvegben minden jellemzőnk benne van: a kedvező éghajlat, a termőföld kiválósága, a gyümölcstermesztés tudománya, a pálinkakészítés fortélya – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke azon a sajtótájékoztatón, melyen az idei Békés megye pálinkáját mutatták be a média munkatársainak.

Az immár negyedik Békés megye pálinkája versenyfelhívásra összesen 36 mintát küldött be négy kereskedelmi főzde: az Éden-tó Szeszfőzde Bt., a Kisrét Manufaktúra Kft. (Árpád Pálinka), a Békési Pálinka Zrt. és a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. Utóbbi főzde vadcseresznye pálinkáját tartotta a zsűri a legkiválóbbnak.

- Gyula város első főzdéjét Harruckern János György alapította 1731-ben. A megközelítőleg három évszázados tradíciót követve 2008-ban kezdtük meg működésünket a Gyulát elkerülő út újkígyósi leágazásánál található hatalmas, gyümölcsösökkel övezett területen. A tízedik születésnapunkat ünnepeljük idén, nagy megtiszteltetés, hogy épp most nyertük el a Békés megye pálinkája címet. Célunk az, hogy a legjobb minőségű alapanyagokból csúcskategóriás párlatokat, valódi hungarikumot állítsunk elő – tudatta Rapport Miklós ügyvezető igazgató.

A nyertes pálinka ebben az évben a Báró Harruckern Vadcseresznye Pálinka. A vadcseresznye jellegénél fogva nehezen elérhető gyümölcs, legutóbb 2012-ben termett olyan mennyiség, ami alkalmas volt pálinka készítésére.

- Már ie. 2000-ben használták a vadcseresznyét élelmiszerként. Bár török származású, Európában is elterjedt, főleg a tölgyes, gyertyános erdőkben, és az Alföld is jó alapanyagbázis. A vadcseresznye termése kisebb, vörösebb és savanykásabb nemesített társáénál, a gyümölcs 70%-a mag, de illat és ízvilága egészen kiváló – részletezte Fabulya Attila, a cég regionális értékesítési vezetője.

Hozzátette: amikor az orrunkhoz emeljük az italt, megrohan bennünket a magával ragadó illatörvény. Fűszerek, virágillatok, jázmin és marcipán. Lendülete a szájban sem törik meg, fiatalos, és fantasztikusan komplex ízélményt ad. Testes, fűszeres, fanyar, de közben cseresznyére jellemzően édeskés, enyhén marcipános. Utóíze hosszan kíséri a figyelmes fogyasztót.

A gyulai főzde egy évig, a következő versenyig használhatja az elnyert címet, az ezt tanúsító címkét elhelyezheti a nyertes pálinkát tartalmazó üvegeken. A Békés Megyei Önkormányzat pedig vállalja, hogy egy éven keresztül tőlük vásárol pálinkát protokoll célokra 2 és 0,4 deciliteres kiszerelésben. A megye településeinek is a figyelmébe ajánlják az idei Békés megye pálinkáját, és kérik őket, hogy lehetőségeikhez mérten ajándékozási célra ők is ezt az italt vásárolják.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!