Testvértelepüléseinkkel együtt ünneplünk augusztus 20-án


2013-ban nagy sikert aratott a Testvérvárosok Kenyere elnevezésű jótékony célú kezdeményezés, amely idén is folytatódik.

Az előző évekhez hasonlóan búza keverékéből lisztet őröltettek, kiscipókat süttettek, melyek augusztus 20-án délelőtt az Erzsébet-ligetben, valamint délután a Dánfoki Üdülőközpontban is megvásárolhatók lesznek. A befolyt összeget a szervezők jótékony célra fordítják.

A délelőtti ünnepi műsor során a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar is csatlakozik a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekarhoz. Testvértelepülésünkről, Gyergyószentmiklósról azonban nem csak a fúvószenekar érkezik hozzánk. A délutáni program keretén belül a Vaskertes Általános Iskola népdalcsoportja gyergyói népdalcsokrot ad elő, majd felcsíki népzenét és népdalcsokrot hallhatunk tőlük, az iskola hegedűcsoportjának kíséretében. Az általános iskola tanulóinak előadásában moldvai népdalt és egy versrészletet is meghallgathatunk majd. Idén is megtisztel minket Hegyközkovácsi testvértelepülésünk, valamint egyik Körös-menti településünk, Ágya is.

Délelőtt az ünnepi műsorra és a kenyérszentelésre az Erzsébet-ligetbe, egész nap pedig a dánfoki családi programokra, színpadi előadásokra, Kispályás Labdarúgótornára és a II Délkelet-magyarországi Pacalfőző Versenyre várunk minden kedves érdeklődőt. Az esti Mártone Netwörk és Seres Brothers koncert után zenés tűzijáték zárja a programot.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!