Pap Attila lett az új diákpolgármester


Igen magas részvétel mellett megtartott választáson, minimális előnnyel nyerte meg az idei diákpolgármester-választást Pap Attila, a GFF jelöltje.

Az elmúlt napokban megpezsdült városunk diákélete: a két középiskola jelöltjei összemérték erejüket a 2018-as diákpolgármester-választáson. Lakatos Mihály Vendel a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Pap Attila a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolája jelöltjeként szállt ringbe a mandátumért. Az igen színvonalas kampányt kis előnnyel, 693 szavazattal a "mezgés" jelölt nyerte, Vendel 621 szavazatot kapott. A választási procedúra az összes városi iskolát megmozgatta. Pap Attila helyettese, a diák-alpolgármester Lakatos Mihály Vendel lesz.

A győztest Mucsi András képviselő, kulturális tanácsnok köszöntötte a szavazatok összeszámolása és az eredmény megállapítása után október 18-án délután. Mint mondta, a szoros eredmény a két jelölt kiváló kampányának is köszönhető. A győztest és helyettesét az október 25-i képviselő-testületen Izsó Gábor, városunk polgármestere is köszönteni fogja.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!