Sikeres beiskolázási rendezvény a Refiben


„Hív a Refi, vár a Szegedi” címmel immár harmadik esztendeje bonyolított le a SZKIRG a beiskolázási játékos délutáni rendezvényét a gimnázium épületében.

Október 25-én került megrendezésre a "Hív a Refi, vár a Szegedi" elnevezésű játékos beiskolázási délután. A kezdeményezés három évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy az érdeklődő diákokat megismertessük az intézményünkben folyó angol nyelvi oktatással és a sportolási lehetőségekkel, valamint tájékoztatást nyújtsunk középiskolai képzésünkről. A rendezvényen részt vevő diákokat Palatinus Pál, az intézmény vezetője köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy szép számmal érkeztek érdeklődők az iskolába városi és vidéki általános iskolákból. A megnyitó alkalmával rövid tájékoztatást kaptak a SZKIRG 2019/2020. tanévre meghirdetett képzési kínálatáról. Az intézmény a középfokú oktatást hagyományos gimnáziumi és szakgimnáziumi képzés keretében valósítja meg. A gimnáziumi képzésen belül hat illetve négy osztályos gimnáziumi osztályt hirdetünk és indítunk, szakgimnáziumi képzésben közgazdaság és sport ágazatban biztosítunk lehetőséget szakképzettség megszerzésére (vállalkozási és bér ügyintéző, pénzügyi és számviteli ügyintéző, vám- jövedéki- termékdíj-ügyintéző, sportedző) – tudtuk meg dr. Pataki Ágnes középiskolai intézményegység-vezetőtől, aki a megjelenteket köszöntötte és tájékoztatta. A megnyitó után játékos sport és angol nyelvi vetélkedőn vehettek részt a diákok. A vetélkedőt követő megvendégelés után került sor a várva várt eredményhirdetésre. Az intézményünket felkereső diákok pozitív élményekkel, új információkkal és barátságokkal tértek haza.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!