Az ütemtervet tartva halad az M44-es gyorsforgalmi út építése


Békés megyében igen nagy a várakozás az épülő M44-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatban.- mondta el Dankó Béla országgyűlési képviselő, aki ezért nemcsak az út építését kíséri figyelemmel, hanem október 24-én az Országgyűlés ülésén szóbeli kérdést is intézett Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez.

Az országgyűlési képviselő felszólalásában elmondta, hogy az országban megépülő gyorsforgalmi utaknak, így az M44-es útnak köszönhetően is, gyorsabban és biztonságosabban megközelíthetőek lesznek a turisztikai célpontok, komoly ipari teljesítményt nyújtó, gazdasági potenciállal rendelkező térségek kerülnek összekötésre, az érintett régiókban ezáltal még hatékonyabban fog növekedni a turizmus, a gazdaság. A Békés megyében élők már régóta vártak egy ekkora jelentőségű útfejlesztésre, nagy érdeklődéssel és örömmel várják azt, hiszen az országhatártól 20 km–re, a fővárostól 210 km-re fekvő megyeszékhely és vonzáskörzete soha nem rendelkezett ily korszerű, kiépített úthálózattal.

Dankó Béla felszólalása végén az út kivitelezésnek előrehaladtáról kérdezett.

Miniszter úr nevében Cseresnyés Péter miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkár válaszolt a képviselő kérdésére, aki elmondta, hogy a kivitelezés és átadás ütemében nincs változás, így az első ütemben elkezdett Tiszakürt-Kondoros szakasz 2019. III. negyedévére készül el. Az M44 Kondoros- Békéscsaba szakasz 17,6 km hosszú, az idei évben ezen szakasz munkálatai is megkezdődtek. Ez a szakasz is további három részre osztva épül. A főpálya első 1 km-es része az "A" szakasz, mely a megelőző Tiszakürt-Kondoros szakasz 44. számú főútra történő visszakötése miatt rövidebb határidővel valósul meg a teljes szakasznál, várhatóan 2019. IV. negyedévéig befejeződnek a munkálatok. Ezzel együtt megtörténik a 44.sz. főút korrekciója 1,5 km hosszon, az M44 felett különszintű átvezetéssel.

A teljes Kondoros-Békéscsaba szakasz a Fürjesi csomópont kialakításával fejeződik be, melynek várható befejezése 2021. I. negyedéve.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!