Békési úszok a Jövő Bajnokai programban!


Két békési úszó Bondár Lillát és Németi Barnát beválogatták a Jövő Bajnokai programba!

A Jövő Bajnokai program a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás nevelő programja 2013 novemberében indult útjára, azzal a céllal, hogy folytatódjon a magyar úszósport aranykorszaka, mely 1896-ban Hajós Alfréd athéni olimpiai győzelmeivel kezdődött és a mai napig tart.
Célja, hogy az utánpótlás versenyzők előbb-utóbb tagjai legyenek a korosztályos és felnőtt válogatottnak. Bondár Lilla és Németi Barna az idei évben az országos bajnokságon elért kitűnő eredményük elismeréseként /Lilla az egy évvel idősebb korosztályban bajnoki döntő 6. helyezést ért el. Jelenleg évjárata ranglista vezetője, Barna évjárata bajnokságán 7. illetve 8. helyet ért el / beválogatták a Dél Alföldi Régió válogatottjába. Aminek első foglakozása október 29-én Hódmezővásárhelyen került megrendezésre. Ahol előadást tartott Petrov Iván az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Gyertyánfy Tamás, aki több évtizedig az Olasz úszóválogatott szövetségi edzője volt. Illetve Jakabos Zsuzsanna többszörös Európa bajnok és Takács Krisztián olimpikon, Magyarország leggyorsabb úszója. Akik saját példájukkal, élménybeszámolójukkal motiválták a fiatalokat. Az első összetartás technikai képzéssel zárult, ahol Jakabos Zsuzsa mutatta be a gyakorlatokat, amit a fiatalok gyakorlása követett. A következő összejövetel november végén lesz, ahol a fiatalok több napos edzőtáborozáson vesznek részt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!