Borbély a serdülő válogatottban


Borbély István serdülő korú játékosunkat behivták az utánpótlás válogatottba. Kopornyik Zsolt és Ivo Diaz edzők vezetésével edzőtáborozott a serdülő válogatott november második hetében, ahol Borbély Pisti fiatal kapusunk is cimeres mezt kapott. Edzéseken és három mérkőzésen vett részt a csapattal Pisti, arról beszélgettünk, hogyan telt el az edzőtábori hét a válogatottal.

- Gratulálunk a válogatott behivóhoz, hogyan zajlott az edzőtáborozás?
- November 4.-én kezdtük az edzőtábort Kecskeméten, ahol 9.-ig napi két edzéssel készültünknk a ránk váró nemzetközi mérkőzésekre.

- Kikkel játszottatok a hazai rendezésű felkészülési tornán?
- 9-11.-ig egy nemzetközi tornán vettünk részt, amin három mérkőzést játszottunk. A szlovákok ellen 31-19-re, a csehek ellen 25-3-ra, és a lengyelek ellen 34-31 arányban nyertünk. Igy az első helyezést értük el a tornán.

- Mennyi játéklehetőséget kaptál a mérkőzések folyamán? Hogy érezted magad a válogatott héten?
- Először is már az magában nagy megtiszteltetés volt, hogy tagja lettem a csapatnak, de igy hogy kezdő voltam, még inkább plusz motivációt kaptam és elszántabb voltam. Nagyon örülök, hogy sok potiziv élményben volt részem, jól éreztem magam. Ezúton is szeretném megköszönni az edzőknek a bizalmat és a rengeteg munkát Ivo Diaznak és Kopornyik Zsoltnak, illetve óriási köszönettel tartozom a Békési FKC edzőinek is!

- Köszönjük, hogy időt szántál ránk, sok sikert kivánunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!