Gondoskodó szeretettel


Megjelent: 2018 December 9. ( Vasárnap ) 20:10
Módosítva: 2018 December 10. ( Hétfő ) 07:56
A református hagyományokra építve, összefogással gondoskodik jól tanuló, de részben nehezebb anyagi körülmények között élő tanulóiról a református gimnázium

Az elmúlt hetekben megszülettek a döntések, amelyek révén a Szegedi Kis István Református Gimnázium összesen 21 tanulója kapott évi 100 ezer forintos ösztöndíjat. A tanulók az intézmény, a református egyházközség, a Szilágyi László Alapítvány és Békés Város Önkormányzata összefogásával kapták meg a támogatást, amelynek elsődleges feltétele a kimagasló tanulmányi teljesítmény, valamint a diákélet, sportélet, egyházi élet terén nyújtott munka. A városi ösztöndíj ezen túl a szociális rászorultságot is figyelembe veszi. Palatinus Pál igazgató és Mucsi András iskolaügyi gondnok kiemelte, hogy a két program révén a refis gimnazisták 10%-áról tudtak gondoskodni, ezzel a sok évszázados református hagyomány szellemében cselekedtek, amelynek kiemelkedő értéke a szolidaritás és a tudás értékelése.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!