Adni jó!


Megjelent: 2018 December 17. ( Hétfő ) 10:55
Módosítva: 2018 December 17. ( Hétfő ) 12:48
Karácsony közeledtével még inkább oda kell figyelnünk azokra, akiknek nem jut ajándék a fa alá, vagy akiknél nem kerül megfelelő mennyiségű és minőségi étel az ünnepi asztalra. Intézményünk a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium évek óta részt vesz több olyan akcióban is, amely ezeknek a nehéz helyzetben élő embereknek, gyerekeknek nyújt segítséget az ünnepek előtt.

Az egyik ilyen a NYILAS MISI PAKK – CIPŐSDOBOZBA ZÁRT SZERETET, amelyet a Magyar Református Szeretetszolgálat szervez. Diákjaink, osztályaink cipősdobozokat töltenek meg olyan ajándékokkal, amelyek örömet szereznek majd karácsonykor a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Bekapcsolódtunk továbbá a SZERETETDOBOZOK gyűjtésébe is. Elsősorban tartós élelmiszert kerül a dobozokba, amelyek aztán a Magyar Református Szeretetszolgálat, valamint gyülekezetünk segítségével eljutnak a nélkülözőkhöz, hogy kicsit szebbé tegyék az ünnepeket.

Örömmel tölt el bennünket, hogy pedagógusaink és tanulóink számára fontos, hogy segítsenek a nélkülöző embereknek, s ezáltal átélhetik az adományozás örömét, hiszen ADNI JÓ!

Beinschrodtné Kecskeméti Krisztina

az osztályfőnöki munkaközösség vezetője

Fotó: Pusztai Gábor Máté


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!