Közeleg advent 4. vasárnapja


Advent harmadik hétvégéje sem telt eseménytelenül Békésen. A pénteki kézműves foglalkozáson apró tobozfigurák, baglyok, manók és pici karácsonyfák készültek, vasárnap ünnepi műsor és szeretetvendégség várta az érdeklődőket a Széchenyi téren.

Az ünnepi műsort Túri Andrea, a kulturális központ igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében a harmadik adventi vasárnapról, más néven az örömvasárnapról, az igazi örömről beszélt. Útravalónak azzal a gondolattal zárta köszöntőjét, hogy igyekezzünk megtalálni az öröm forrását az élet minden területén, hiszen akkor soha nem üresedünk ki.

A köszöntő után Katona Gyula esperes úr mondott áldást, valamint meggyújtotta a harmadik gyertyalángot jelképező fényfüzért a koszorún. A Békési Hagyományőrző Dalkör műsora után a Belencéres Néptáncegyüttes utánpótlás csoportja elevenítette fel a Luca-naptól Újévig tartó időszak téli népszokásait.

Zárásként, az eseményt szervező Kecskeméti Gábor Kulturális Központ forró teával, kaláccsal és forralt borral kedveskedett a látogatóknak, valamint a Békési Polgárőrség tagjai sültkolbásszal várták az arra járókat. Advent utolsó hétvégéjén sem lesz hiány ünnepváró programokból. December 21-én, pénteken 17 órátólkézműves foglalkozásra várunk kicsiket és nagyokat a kulturális központba.

Ez alkalommal a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési csoportjának szervezésében karácsonyfadíszeket fogunk készíteni papírból, Szilágyiné Csuta Éva vezetésével. 23-án, vasárnap zenés műsor várja a Széchenyi térre kilátogatókat, melyen közreműködnek Sallay Gergely gitárművész, zenetanár, kórusvezető és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési csoportjának tagjai. Természetesen ez alkalommal sem marad el a szeretetvendégség és az adventi kirakodóvásár sem.

A programokon a részvétel ingyenes. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

/Fotó: Virág István/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!