Emlékezés és emlékeztetés


A mártírhalált halt békési születésű és itt szolgáló Balogh Mátyás református lelkész életét és tragikus halálát is felidézte megemlékező beszédében Kálmán Tibor alpolgármester a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.

A Forradalmi Emlékműnél tartott megemlékezésen először Balogh Ákos gimnazista diák mondta el Kányádi Sándor Kuplé a vörös villamosról című versét. Ezt követően lépett mikrofonhoz az alpolgármester, aki szólt Kovács Béla kisgazdapárti politikus 1947-es jogellenes letartóztatásáról és elhurcolásáról, melyre emlékezve 2000 óta tartják február 25-én a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.

A világon mintegy 100 millióra becsülik a kommunista eszmerendszer áldozatainak számát. A kivégzettek, agyonvertek, bebörtönzöttek mellett a megfélemlített, szétzilált, lelkileg megnyomorított, kisemmizett személyekre és családokra is gondolnunk kell.

A békési református lelkészt, Balogh Mátyást 1953-ban vitte el az Államvédelmi Hatóság izgatás vádjával és hat évre ítélték. Még a fellebbezését sem élhette meg, a váci börtönben meghalt. Halálának körülményei nem ismertek, az 1989-es rehabilitációja után is homályban maradtak. Feltehetően agyonverték vagy a kínvallatásba halt bele.

- A mi fájdalmas és egyben szent kötelességünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a kommunizmus áldozataira, és megismertessük annak a korszaknak a működését a fiatalabb nemzedékekkel, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg a kitelepítések, a padláslesöprések, a körömletépések, a sortüzek, a megfigyelések, amelyek szinte minden magyar családot érintettek – összegezte gondolatait Kálmán Tibor alpolgármester.

A megemlékezés koszorúzással ért véget.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!