Tovább nőtt a beruházási kedv Békésben


A Békés megyei székhelyű gazdasági szervezetek tavaly 93 milliárd forint értékű új beruházást valósítottak meg, összehasonlító áron 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A megye gazdasági szereplőinek további erősítése, a foglalkoztatás növelése, valamint az információáramlás elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) a Békés Megyei Kormányhivatal.

Az együttműködési megállapodást a megyei szervezet kibővített elnökségi ülésén Perlusz László, a VOSZ főtitkára, Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei elnöke és Takács Árpád kormánymegbízott látta el kézjegyével.

A Békés megyei székhelyű gazdasági szervezetek tavaly 93 milliárd forint értékű új beruházást valósítottak meg, összehasonlító áron 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatását szolgáló kiírásra országos szinten a legtöbb pályázat Békés megyéből érkezett. A 2017 óta meghirdetett három pályázati fordulóban összesen 104 megyei pályázat nyert. A megítélt 1 milliárd 328 millió forint támogatásnak köszönhetően több mint 600 új munkahely létesült és 1 262 munkahelyet sikerült megőrizni Békés megyében. A Pénzügyminisztérium március 18-ával 5 milliárd forint keretösszeggel idén ismételten meghirdette a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatását, pályázni első ütemben április 22-éig lehet – hangsúlyozta az együttműködési megállapodás parafálását követően Takács Árpád.

A Békés megyei kormánymegbízott elmondta: a kormányhivatal március 19-étől ismételten lehetőséget biztosít az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás igénybevételére. Ezt a pályázat benyújtásának időpontjában legalább egy hónapja álláskeresőként regisztrált személyek igényelhetik, és amennyiben megfelelnek a feltételeknek akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

A Békés Megyei Kormányhivatal vezetője kifejtette: a nyitott, közvetlen, támogató hatóság elvének gyakorlatba ültetése paradigma-, szemlélet és kultúraváltást, aktív magatartást igényelt a kormányhivataltól, hiszen kiemelt cél a jogszabályi keretek között a vállalkozások, az emberek segítése.

A vállalkozások a megye gazdaságának meghatározó szereplői és a Békés Megyei Kormányhivatal kiemelt partnerei. Segítésük érdekében elindítunk egy gyorsinformációs rendszert, így az aktuális foglalkoztatási támogatásokról, jogszabályváltozásokról, közérdekű információkról egyaránt – az agrárium résztvevőihez hasonlóan – azonnal tájékoztatni tudjuk az ágazat szereplőit – villantotta fel az álírt együttműködési megállapodás egyik pozitívumát Takács Árpád.

Nagy Mihály László, a VOSZ Békés megyei elnöke köszöntőjében örömének adott hangot, hogy létrejöhet az együttműködés. Úgy fogalmazott: közös a cél, hogy Békés megye felemelkedjen, hogy élmény legyen Békés megyében maradni.

Perlusz László, a VOSZ tavaly megválasztott főtitkára méltatta a felajánlott partnerséget és a NAV példáján keresztül illusztrálta a segítő, támogató hatóság fontosságát. A főtitkár a Széchenyi Kártya Program történetét, részleteit ismertetve kifejtette: az első Orbán kormány idején, 2002-ben a VOSZ, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére életre hívott konstrukció keretében eddig mintegy 370 ezer hitelszerződést kötöttek és 2 ezer 100 milliárd forint áramlott a gazdaságba.

Azt is megemlítette: a második Orbán kormány idején született fejlesztéseknek köszönhetően immár forgóeszközhitel, beruházási-, kiegészítő- és megelőlegező hitelkonstrukció is segíti a gazdaság szereplőit céljaik megvalósításában.

(Békés Megyei Kormányhivatal)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!