Nyertes pályázatok, bővülő értéktár, erősödő külkapcsolatok


A Békés Megyei Önkormányzat legfontosabb feladatai 2014 óta a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatosak. A közel 58 milliárd forintból 70 településen valósulnak meg fejlesztések – emelte ki Zalai Mihály, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke.

Miben más a TOP a korábbi programokhoz képest? A TOP abban jelent előrelépést, hogy a korábbi regionális pénzosztáshoz képest megyei forráselosztást eredményez. Ez azt jelenti, hogy arra az 58 milliárd forintra, amely Békés megye számára lett elkülönítve, senki más nem pályázhat, csak az itt működő önkormányzatok, egyesületek és egyházak. A TOP tervezésében és lebonyolításában fontos tevékenységet végzünk, ezen felül a Békés Megyei Önkormányzat döntése komoly szerepet játszik abban, hogy melyik pályázat kaphat zöld utat. Jelen pillanatban a TOP Békés megyei forráskeretéből összesen 432 nyertes pályázat valósul meg 70 településen, összegszerűen ez közel 56 milliárd forintot jelent, a teljes kerethez képest a lehívott támogatás 96,65%. A települések közel felén a pályázókkal közösen valósítjuk meg a projekteket, ezeken a településeken önkormányzatunk látja el a projektmenedzsmenti feladatokat. 58 milliárd forint nagy összeg. Mi az, ami ebből megvalósul? A megye 70 településén 16 ipari park, 6 inkubátorház, 41 piactér és/vagy hűtőház létesül, bővül vagy megújul. A közlekedésfejlesztés közel 25 kilométer utat és majd 60 kilométer kerékpárutat érint. Megvalósul 16 turisztikai és 28 belvízvédelmi fejlesztés, megújul 52 óvoda és bölcsőde, 33 orvosi rendelő és 28 szociális alapszolgáltatást nyújtó intézmény. Az energetikai fejlesztések 121 önkormányzati ingatlant érintenek. A Békés Megyei Önkormányzat nagy hangsúlyt helyez az értékgyűjtésre. Milyen tevékenység zajlik ennek keretében? Folytatódott az intenzív munka az értékek gyűjtése terén mind megyei, mind települési szinten. Jelenleg 52 települési értéktár működik, 1080 értéket tartanak nyilván. A Békés megyei értéktárban mostanáig 52 érték kapott helyet. Múlt évben már harmadik alkalommal rendeztük meg a Megyenapot, amelyen ismét bemutatkoztak a megyei értékek. Nemrég zárult fiatalokat célzó pályázatunk: a megyei értéktárral kapcsolatos megyei verseny megrendezésére nyertünk forrást. A versenyző fiatalok arról adhattak számot, mennyire ismerik a megyei értékeket, hungarikumokat, külhoni értékeket. A megyei döntőn a kilenc járási középdöntőn első helyezést elért csapat vett részt, a döntőn általános iskolás korosztályban Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola, középiskolás korosztályban a BSzC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Kollégium csapata lett az első, ők képviselik megyénket az országos döntőn. A megyei identitás erősítését célozza az a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból megvalósuló pályázatunk, melynek keretében számtalan programelem a megyei és települési értékeket, Békés megye turisztikai látványosságait helyezi középpontba. Ezeknek az értékeknek, ezen belül elsősorban a kézműves technológiával készülő termékeknek a piacra jutását szeretnénk elősegíteni. Mely országokkal ápol kapcsolatot Békés megye? Múlt évben határon túli kapcsolatainkat is erősítettük. Négy romániai megyével (Hargita, Kovászna, Arad és Bihar megye), és egy nagyon távoli országbeli tartománnyal: Indonézia Észak-Szumátra tartományával van testvérmegyei kapcsolatunk. Arad és Bihar megyével a igyekeztünk továbbfejleszteni kapcsolatunkat, ez azért is fontos, mert az INTERREG programban össze vagyunk kötve, és a programban az együttműködés szempontjából fontosak a megfelelő kétoldalú kapcsolatok. Eddig összesen 31 nyertes pályázatot hirdettek több mint 20 millió Euró értékben. Az egészségügyet célzó kiemelt pályázatunk célja a határon átnyúló egészségügyi együttműködés, gyors és hatékony egészségügyi fejlesztések az ügyeleti rendszer, az elsősegélynyújtás, az életmentés terén. Szintén az INTERREG keretében megvalósuló projektnek köszönhetően sikerült a megyei turisztikai arculatot és az ehhez szorosan kötődő turisztikai logót megalkotni.

Miben más a TOP a korábbi programokhoz képest?

A TOP abban jelent előrelépést, hogy a korábbi regionális pénzosztáshoz képest megyei forráselosztást eredményez. Ez azt jelenti, hogy arra az 58 milliárd forintra, amely Békés megye számára lett elkülönítve, senki más nem pályázhat, csak az itt működő önkormányzatok, egyesületek és egyházak. A TOP tervezésében és lebonyolításában fontos tevékenységet végzünk, ezen felül a Békés Megyei Önkormányzat döntése komoly szerepet játszik abban, hogy melyik pályázat kaphat zöld utat. Jelen pillanatban a TOP Békés megyei forráskeretéből összesen 432 nyertes pályázat valósul meg 70 településen, összegszerűen ez közel 56 milliárd forintot jelent, a teljes kerethez képest a lehívott támogatás 96,65%. A települések közel felén a pályázókkal közösen valósítjuk meg a projekteket, ezeken a településeken önkormányzatunk látja el a projektmenedzsmenti feladatokat.

58 milliárd forint nagy összeg. Mi az, ami ebből megvalósul?

A megye 70 településén 16 ipari park, 6 inkubátorház, 41 piactér és/vagy hűtőház létesül, bővül vagy megújul. A közlekedésfejlesztés közel 25 kilométer utat és majd 60 kilométer kerékpárutat érint. Megvalósul 16 turisztikai és 28 belvízvédelmi fejlesztés, megújul 52 óvoda és bölcsőde, 33 orvosi rendelő és 28 szociális alapszolgáltatást nyújtó intézmény. Az energetikai fejlesztések 121 önkormányzati ingatlant érintenek.


A Békés Megyei Önkormányzat nagy hangsúlyt helyez az értékgyűjtésre. Milyen tevékenység zajlik ennek keretében?


Folytatódott az intenzív munka az értékek gyűjtése terén mind megyei, mind települési szinten. Jelenleg 52 települési értéktár működik, 1080 értéket tartanak nyilván. A Békés megyei értéktárban mostanáig 52 érték kapott helyet. Múlt évben már harmadik alkalommal rendeztük meg a Megyenapot, amelyen ismét bemutatkoztak a megyei értékek.

Nemrég zárult fiatalokat célzó pályázatunk: a megyei értéktárral kapcsolatos megyei verseny megrendezésére nyertünk forrást. A versenyző fiatalok arról adhattak számot, mennyire ismerik a megyei értékeket, hungarikumokat, külhoni értékeket. A megyei döntőn a kilenc járási középdöntőn első helyezést elért csapat vett részt, a döntőn általános iskolás korosztályban Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola, középiskolás korosztályban a BSzC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Kollégium csapata lett az első, ők képviselik megyénket az országos döntőn.A megyei identitás erősítését célozza az a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból megvalósuló pályázatunk, melynek keretében számtalan programelem a megyei és települési értékeket, Békés megye turisztikai látványosságait helyezi középpontba. Ezeknek az értékeknek, ezen belül elsősorban a kézműves technológiával készülő termékeknek a piacra jutását szeretnénk elősegíteni.


Mely országokkal ápol kapcsolatot Békés megye?

Múlt évben határon túli kapcsolatainkat is erősítettük. Négy romániai megyével (Hargita, Kovászna, Arad és Bihar megye), és egy nagyon távoli országbeli tartománnyal: Indonézia Észak-Szumátra tartományával van testvérmegyei kapcsolatunk. Arad és Bihar megyével a igyekeztünk továbbfejleszteni kapcsolatunkat, ez azért is fontos, mert az INTERREG programban össze vagyunk kötve, és a programban az együttműködés szempontjából fontosak a megfelelő kétoldalú kapcsolatok. Eddig összesen 31 nyertes pályázatot hirdettek több mint 20 millió Euró értékben. Az egészségügyet célzó kiemelt pályázatunk célja a határon átnyúló egészségügyi együttműködés, gyors és hatékony egészségügyi fejlesztések az ügyeleti rendszer, az elsősegélynyújtás, az életmentés terén. Szintén az INTERREG keretében megvalósuló projektnek köszönhetően sikerült a megyei turisztikai arculatot és az ehhez szorosan kötődő turisztikai logót megalkotni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!