Pályázati felhívás fiataloknak


Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Esélyt a fiataloknak” címmel pályázatot hirdet a város jövője szempontjából értékes végzettséggel vagy valamely hiányszakmában foglakoztatási jogviszonnyal rendelkező 18-35 év közötti fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történő letelepedésének támogatására.

Az önkormányzat két évre vállalja, hogy a pályázati felhívásban megjelölt 19 békési bérlakás valamelyikében lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni szándékozó fiatal szakember számára. Lakbért nem kell fizetni, pusztán az általa használt bérlemény rezsiköltségét.

Kik pályázhatnak? Olyan 18-35 éves fiatalok, akik a felhívásban meghatározott hiányszakmára vonatkozó végzettséggel vagy az adott hiányszakmában foglakoztatási jogviszonnyal rendelkeznek, Békésen lakcímmel rendelkeznek vagy Békésen kívánnak letelepedni és nem rendelkezik ingatlan tulajdonjogával. A pályázónak vállalnia kell havonta minimum 20 ezer forintos lakáscélú megtakarítást, továbbá negyedévente minimum 10 óra közösségi célú önkéntes munka elvégzését.

A pályázat benyújtható személyesen a Békési Polgármesteri Hivatal titkárságán munkaidőben, vagy postai úton a Békési Polgármesteri Hivatal (5630 Békés, Petőfi Sándor u. 2. szám) címén. A borítékon fel kell tüntetni: "Esély Otthon − Lakhatási támogatás pályázat". Benyújtás határideje: 2019. április 15. A pályázatok elbírásáról az Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete zárt ülés keretében dönt.

A pályázat részleteinek leírása és az adatlap letölthető Békés Város honlapjáról (www.bekesvaros.hu) vagy átvehető a polgármesteri hivatal titkárságán.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!