A 2020-as nyelvvizsga-követelmények tükrében


A Refi, köszönhetően az iskolánk vezetőségének, már évek óta nagy hangsúlyt fektet az idegen nyelvek oktatására. Tanulóink magas óraszámban és csoportbontásban sajátítják el az angol, a német és a spanyol nyelveket. Az idegennyelvi munkaközösség tanárai igyekeznek megadni minden segítséget fiataljainknak a mihamarabbi nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzéséhez, mely hamarosan elengedhetetlen feltétele lesz a felsőoktatásba való bekerülésnek.

A LanguageCert Vizsgaközpont Partnerintézményeként évente kétszer lehetősége van diákjainknak angol nyelvből próbanyelvvizsgázni. Ezzel is segítve tanítványaink felkészülését a nyelvvizsgára, próbálunk minél több fiatalt buzdítani. A napokban 44 vizsgázó tett eleget a próba írásbeli és szóbeli nyelvvizsga követelményeinek. Többségük megerősítést és bátorítást kapott az igazi megmérettetéshez, a nyelvvizsga megszerzéséhez.

A nyelvvizsgákra való felkészülés mellett iskolánk tanulói nyelvi versenyeken is sikeresen szerepelnek.Legutóbb Almási-Nagy Kinga (9/A), Rigler Ivett (10/A) és Kovács Dominik (10/A) mérettette meg magát a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumban megrendezett megyei retorika versenyen.

Kinga és Ivett a Föld túlnépesedéséből adódó nehézségekre, az éhezésre és a pazarlásra, a táplálék ésszerűbb felhasználására és a jövő generációjának felelősségére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Dominik pedig környezettudatosságra ösztönzött mindenkit, kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos környezetbarátnak lenni a 21. században, hogy mennyire szükséges takarékoskodni a villamos energiával, vízzel, hogy használjunk környezetbarát tisztítószereket.

A prezentáció természetesen angol nyelven folyt. Bár ezek a témák még anyanyelvünkön sem tartoznak a könnyebbek közé, fiataljaink ügyesen használták a Prezi-ben vagy PowerPoint-ban elkészített diasorozataikat előadásuk során.

Rigler Ivett teljesítményét a zsűri a jól elkészített prezentáció és az előadás összhangja miatt kiemelte, és 2. helyezéssel, ill. értékes ajándékkal jutalmazta.

Az előző tanévekhez hasonlóan ebben a tanévben is dolgozunk közösen eTwinning-es projektpartnerekkel. Olasz és spanyol diákokkal együtt hoztunk létre egy virtuális szigetet, melyen a diákok által elképzelt minisztériumok irányítanak mindent. Új "világot" alkottunk, állatokkal, növényekkel és modern technikai eszközökkel, berendezésekkel. A projekt megvalósítása során a tanulók különböző fórumokon kommunikálnak egymással angol nyelven, egyeztetik az elképzeléseiket, jutnak megegyezésre. Ily módon sokkal élménydúsabban sajátíthatják el a nyelvet, élvezik az együttmunkálkodást.

Vargáné Tuska Anita Adrien (SZKIRG)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!