Új irodát kaptak a gyulai Polgárőrök


Ünnepélyes keretek között egy sajtótájékoztató keretében adta át az új Polgárőr iroda kulcsait 2019. április 18.-án Gyulán, a Törökzug-i lakótelepen dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere, Pintér Sándornak, a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnökének.

A Pósteleki u. 22. szám alatti ingatlanban korábban Kalóz Kocsma üzemelt. 2018 december elején az ingatlan bérlője felhagyott tevékenységével. Kónya István alpolgármester, körzet képviselője szorgalmazta az önkormányzatnál, hogy polgárőri iroda létesüljön itt. Nagyon fontos a városrésznek, az állandó polgárőr jelenlét, mert a lakótelepeken és azok környékén előfordulnak bűncselekmények, például lopások, rongálások. Kónya István megköszönte a polgárőrök áldozatos munkáját és kérte, hogy ajándékként tekintsék az átadott irodát, és önkéntes áldozatos munkájukkal, a jövőben is élvezzék a gyulai polgárok elismerését.

dr. Görgényi Ernő polgármester beszédében kiemelte:

– A közbiztonságot elsősorban a rendőrség garantálja, de a kérdés az önkormányzatok és a civil szervezetek közös ügye is. Ebben a tevékenységben pedig nagy szerepet töltenek be a polgárőrök, hiszen a szabad idejüket feláldozva járulnak hozzá a közbiztonság erősítéséhez és segítik a városi rendezvények lebonyolítását. Tiszteletet érdemelnek az önzetlen áldozatos munkájukért.

Kolysza Zoltán r. alezredes, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője elmondta, a gyulai polgárőrség egy kulturált és szép irodával gazdagodott. A terület közbiztonsága is javulni fog a polgárőrség jelenlétével.

Gyarmati Sándor, a Megyei Polgárőri Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy Gyula városában a polgárőrök egy új irodát vehetnek át, ami nagyban elősegíti a munkájukat. A Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület kitűnően végezi a munkáját, az első tíz között van Békés megyében, a szolgálat ellátásában. Megköszönte a városvezetés támogatását és további eredményes munkát kívánt a polgárőrök számára.

Pintér Sándor a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnöke mondott köszönetet a város vezetésnek, hogy megkaphatták az új irodát.

Az átadás végén Fekete Imrének és Varga Péternek emléklap és tárgyjutalom átadásával köszönték meg a helyiség kialakításában végezett munkájukat.

Tételek: 1 - 20 / 36 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!