Húsvéti interjú Katona Gyula református lelkésszel


A Békési Harangszó 2019 húsvéti városi különszámában interjú jelent meg Katona Gyula református lelkipásztorral, esperessel a békési egyházközség aktuális kérdéseivel kapcsolatban. Ezt közöljük most.

A presbitérium ülésein többször szóba került a református templom felújítása. Mit lehet tudni erről a beruházásról? Mi újul meg 2019-ben a református templomon?

Egy, a Tiszántúli Református Egyházkerületnek juttatott kormányzati támogatásból számos templom, gyülekezeti ház újulhat meg Tiszántúlon, illetve egy új templom is épül Nyíregyházán.

A rendelkezésre álló keretösszeget arányosan elosztva Békés megye 4 temploma újulhat meg: a gyulai, a csorvási, a mezőhegyesi és a békési református templom.

Mivel tavaly januárban elkészült a torony és a tűzfigyelő erkély – nagyobb részt önerőből – történő felújítása, a kapott keretet a templomhajó rendbe szedésére fordítjuk. A már rendelkezésre álló tervek és költségvetések alapján ez a tetőzet teljes felújítását jelenti, a jelenlegi pala teljes cseréjével, ill. teljesen új deszkázat, lécezés kerül fel és a bádogos munkák is új alapanyagból készülhetnek el.

Sor kerül a templom teljes külső falazatának az alászigetelésére, falátvágásos módszerrel, ami végleg megakadályozza a felnedvesedést.

Megtörténik a csapadékvíz elvezetése a templom körül, s természetesen a nyílászárók szükséges pótlása, javítása után a vakolat felújítására, festésére is sor kerül.

Miért döntött úgy a presbitérium, hogy új óvodát épít a régi műemlék épület helyett? Mi teszi lehetővé a beruházást?

Ez szintén egy kormányzati támogatásnak köszönhetően valósulhat meg, amit a Magyarországi Református Egyház Óvodafejlesztési Projektje biztosít.

A jelenlegi épület egyrészt nem a mi tulajdonunk, hanem az Önkormányzaté. Ráadásul az érvényes óvodaszabványoknak már régen nem felel meg, bővítése, átalakítása pedig éppen műemlék jellege miatt nem lehetséges. Ezért vált szükségessé egy új óvoda építése, ami nem messze a jelenlegi óvodánktól, az új bölcsőde (Fábián utca) mögötti telken épül meg 2021-re.

Mikor lesznek ismertek az új épület látványtervei?

Hamarosan indul a tervezés, úgy gondolom, őszre elkészülnek a látványtervek.

Az egyházközség a református bállal kapcsolatban is megújítást tervez. Mit tudhatunk meg ezzel kapcsolatban?

Az őszi, hagyományosan szezonnyitó református bál 10 alkalmat ért meg. Úgy gondoltuk, hogy nem feladva a hagyományt, úgy változtatunk az eddigi gyakorlaton, hogy egyik évben iskolai jótékonysági bált tartunk (melynek helyszíne vélhetően a városi sportcsarnok lesz), a másik évben a Galériában továbbra is a megszokott református bálra kerül sor.

Ebben az évben az iskolai bált tervezzük.

Úgy tudjuk, hogy az iskolai kollégium is megújul. Mit tud mondani erről a beruházásról?

Egy EFOP-os pályázatot megnyerve tudjuk elvégezni a Petőfi út 6. szám alatti Ó-kollégium teljes felújítását, energetikai korszerűsítését. A munkálatok várhatóan már az idén elkezdődnek.

Mi a húsvéti ünnepkör jelentősége a református egyházban?

Természetesen az ünnep eredeti üzenetét tartjuk a legfontosabbnak: Krisztus halálból való feltámadásával legyőzte a halál erejét és hatalmát, s ennek a győzelemnek mi is részese lehetünk. Ezért reménységgel tekintünk mindarra, amit a húsvéti evangélium a szívünkre helyez: "Én élek, ti is élni fogtok!"

Mi az ünnep mondanivalója az Ön számára?

Igazi örömöt hordoz, a teljes felszabadulást minden ártó, sötét gondolattól, csüggedéstől és reménytelenségtől.

Hogyan tölti Ön a húsvéti ünnepeket?

Az ünnepi istentiszteleteken túl a családommal töltöm ezt az ünnepet is.

Köszönöm a beszélgetést!

Fotó: Pusztai Gábor Máté


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!