SZKIRG-Ballagás


Elballagott két refis gimnáziumi osztály Május 4-én 10 órakor utoljára szólalt meg a református gimnázium harangja a végzős diákok számára, amely jelezte: véget értek a középiskolás évek.

A 2018/2019. tanévben két osztály ballag el a Szegedi Kis István Református Gimnáziumból: a Gólyáné Zima Adrienn által vezetett 12.A osztály és a 12.B, amelynek Gellénné Körözsi Eszter volt az osztályfőnöke. Az előbbi négy, az utóbbi hat éves képzésben vett részt. Nem egy tanuló 12 évet töltött el az intézmény falai között. A ballagási ünnepség a rokonok köszöntésével indult, majd a végzősök végigjárták a jól ismert osztálytermeket a gimnáziumban. A ballagási istentisztelet fél 11-kor kezdődött a templomban. Isten igéjét útravalóként Katona Gyula esperes, a református közösség lelkésze hirdette Mózes negyedik könyvéből. A jól ismert igeszakasz ("áron áldás") alapján megfogalmazta: Isten akar lenni az életünk középpontja, áldást, védelmet, figyelmet, békét ad és áldása által a jelenlétét ígéri az életünkre nézve. Palatinus Pál igazgató úgy fogalmazott anyák napjára utalva is, hogy a legszebb ajándék látni felnőni gyermekeinket, és megtapasztalni azt, hogy nem volt hiábavaló a törődés, odafigyelés, noszogtatás. Kálmán Tibor alpolgármester köszöntőjében arra utalt, hogy ő is itt érettségizett, és hozzá hasonlóan a végzősök is minden bizonnyal sokat kaptak az intézménytől. Ezt követően az elismerések átadására került sor. Az iskola köszönetet mondott az énekkarosoknak, a jó sportolóknak, közösségépítő embereknek, szülőknek. Jeles tanulmányi eredményt ért el Földesi Zsófia (12.B) és Gulyás Mónika (12.B), kitűnővel zárt Balogh Csilla (12.B), Bíró Sándor (12.B) és Nagy László (12.B). Pénzjutalomban részesült közösségi, tanulmányi, egyéb eredményei alapján Lovas Nikolett (12.A), Balogh Csilla (12.B), Bíró Sándor (12.B) és Gulyás Mónika (12.B). A Szegedi Kis István Díjat Nagy László, a jó sportoló-jó tanuló elismerést Szilágyi Petra (12.A) kapta, a BÖDE díja pedig Papp Franciska Julianna (12.A) tanulóhoz vándorolt.

A képek akár eredeti méretben is elérhetőek a GA-Pix - Minden ami Fotó! weboldalon!

Tételek: 1 - 20 / 292 (15 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!