V. NEMZETKÖZI RENDŐR LOVASVERSENY


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Mezőhegyes
Négy ország részvételével idén ötödik alkalommal rendezték meg Mezőhegyesen a megmérettetést.

A Készenléti Rendőrség (KR) szervezésében 2019. május 17-én rendezték meg az V. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyt a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. versenypályáján. A szlovák, a szlovén és a szerb rendőrség képviselői mellett az Országos Polgárőr Szövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség lovasrendőrei mérték össze felkészültségüket.

Szimultán versenykategóriában első helyezett lett a Készenléti Rendőrség versenyzője, Makár Henrietta r. törzsőrmester, második helyen a szerb Mladen Zifkovic, míg a harmadik helyen a szintén szerb Milan Milosevic végzett.

A rendőri akadályverseny kategóriában az élen a szerb Mladen Zifkovic végzett, a dobogó második fokára a Készenléti Rendőrség törzsőrmestere, Soltész Barnabás állhatott fel, a harmadik helyet a szerb Milan Milosevioc szerezte meg.

Az abszolút győztes díját Mladen Zifkovic kapta.

Különdíjakat kaptak:

Makár Henrietta r. törzsőrmester (KR) - a legeredményesebb női és hazai versenyző; a szimultán kategória legeredményesebb nóniusz fajtájú lovával versenyző (Úttörő nevű lovával)

Soltész Barnabás r. törzsőrmester (KR) – a legeredményesebb nóniusz fajtájú lóval versenyző lovas (Sekély nevű lovával); a legtöbbet versenyző lovas; a legfiatalabb lóval versenyző lovas

Mladen Zifkovic (Szerbia) - a legeredményesebb külföldi versenyző

Milan Milosevic (Szerbia) – a legtechnikásabb versenyző

Pappné Gelencsér Gitta - a legeredményesebb polgárőr.

A díjakat átadta dr. Nagy György r. ezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának igazgatója, dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, a KR Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Simon Sándor r. ezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. főosztályvezetője, dr. Hatala József ny. r. altárbornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes Város polgármestere és Győri Zsolt, a Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület küllemi bírálója.

(Forrás: police.hu)

Fotó: Virág István

Tételek: 1 - 20 / 252 (13 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!