Rövidesen kezdődik a 43. Békés-tarhosi Zenei Napok


Június 16-30. között rendezik meg Békés legnagyobb komolyzenei fesztiválját, a 43. Békés-tarhosi Zenei Napokat. A nyitóhangversenyen a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar lép fel, karöltve a Muzsikás Együttessel, míg a záró eseményen a Kormorán ad koncertet.

A két héten át tartó fesztivál programjainak sorában találunk még fotókiállítást, irodalmi estet, színielőadást, egyházi konferenciát, a fiatal zenész tehetségeket megszólító táborozásokat. A "Szép magyar beszéd" Olvasótábor is folytatja munkáját, valamint elmaradhatatlan a kórustalálkozó és a Belencéres Néptáncegyüttes gálaműsora. A koncertkínálatból néhány: fellép egy rézfúvós ötös, lesz népzenei koncert és a volt zeneiskolai növendékek hangversenyét szintén élvezhetik a klasszikus zene barátai. A záróhangversenyen, június 30-án a nemzetközi hírű Kormorán zenekar lép fel.

A rendezvények fő helyszíne a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, de más helyszíneken is zajlanak majd események. A fesztivál fővédnöke: Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Művészeti vezető: Bagoly László, fesztiváligazgató: Túri Andrea.

Jegyárakról és minden további információról tájékozódhatnak a www.betazen.hu weboldalon, a szórólapokról és plakátokról, illetve személyesen a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központban (Jantyik M. u. 23-25. alatt). Telefon: 66/411-142.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!