Az In Medias Brass rézfúvós ötös koncertezik Békésen


A fúvószene kedvelőinek egy igazi zenei csemegét kínál a hamarosan nyíló, idén immár 43. alkalommal megrendezésre kerülő Békés-tarhosi Zenei Napok. A kéthetes zenei programsorozat keretében ugyanis egy olyan rézfúvós kvintett műsorában gyönyörködhet majd a nagyérdemű közönség, mely a 2010-es megalakulása óta a világ számos rangos nemzetközi kamarazene versenyéről elhozta már a legjobbaknak kijáró díjakat.

A 2011-ben Junior Prima díjjal kitüntetett In Medias Brass tagjai – Kresz Richárd, Pálfalvi Tamás (trombita), Benyus János (kürt), Sztán Attila (harsona), ifj. Bazsinka József (tuba) – a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek művész diplomát.
Koncerteztek Magyarországon kívül Svájc, Németország, Olaszország, Franciaország, Lengyelország, Litvánia, Szlovákia, az Amerikai Egyesült Államok, Dubai, Japán és Dél-Korea színpadain is, 2015-ben pedig mesterkurzust tartottak Dél-Koreában.
A koncertjeiket művészi és technikai felkészültségüknek köszönhetően egyszerre jellemzi a virtuozitás és a meghittség. Repertoárjuk a korai reneszánsztól kezdve, különleges klasszikus zenei átiratokon és rézfúvós kvintettre írt műveken át egészen a legfrissebb kortárs művekig terjed, de szívesen játszanak könnyűzenei darabokat is.
Fontosnak tartják, hogy minden egyes koncertjük értékes legyen, és a közönség ne csak rácsodálkozzon a rézfúvós hangszerek rejtette lehetőségekre, de valódi és emlékezetes zenei élménnyel gazdagodhasson.

Békési koncertjükre 2019. június 17-én (hétfőn) 18:00 órától kerül majd sor a református templomban (Békés, Széchenyi tér 21.)

Belépődíj: 2.000 Ft/fő; Békés Kártyával: 1.500 Ft/fő; Csoportos kedvezmény min. 10 fő esetén: 1.500 Ft/
Jegyek a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) vásárolhatóak, valamint a koncert előtt a helyszínen (református templom) is.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


betazen