Kézművesek, árusok, kereskedők jelentkezését várjuk


Békés városa idén is megrendezi a Körös-menti Települések Találkozóját 2019. augusztus 20-án, a Dánfoki Üdülőközpontban.

Délelőtt pacalfőző versennyel és kispályás labdarúgótornával, délután helyi fellépőkkel, kiállítással, sport programokkal, családi vetélkedőkkel, este pedig koncerttel és zenés vízi show-val várjuk a kilátogatókat.

A rendezvényre idén is várjuk árusok jelentkezését, az alábbi feltételek elfogadása mellett.

Bérleti díj és jelentkezés érvényességének feltételei:

A bérbeadó, kulturális központ fenntartja magának az alábbi jogokat:
– Az árusok elhelyezése a Dánfoki Üdülőközpontban történik. A szerződésben megjelölt áramigények szerint, elektromos szakemberünk jóváhagyásával történik a pontos helyek kijelölése, melynek változtatása csak a kijelölt elektromos szakember beleegyezésével lehetséges! Természetesen igyekszünk azonos árucikkeket forgalmazókat nem egymás mellé tenni és figyelni az egyedi igényekre, de az elektromos hálózat biztonságos és üzemképes kiépítése az, ami elsődlegességet élvez! A szerződés kötésekor, a területet igénylők kötelesek ezt tudomásul venni.

Amit a jelentkezőnek saját magának kell biztosítania:
– A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ csak központi áramelosztó helyet biztosít, a bérlők hosszabbítóval és saját elosztóval kell, hogy rendelkezzenek; műszaki berendezéseik rendeltetésszerű használatáért felelősséggel tartoznak. A rendezvényen üzemeltetett berendezések műszaki állapotáért és üzembiztos használatáért kizárólagos felelősséget vállal a bérbe vevő. Továbbá gondoskodik a balesetvédelmi és munkavédelmi előírások betartásáról.

Minden egyéb, a megállapodáshoz szükséges kérdéses esetet és feltételt a területbérleti szerződés tartalmaz.

Bővebb információ a 66/411-142-es telefonszámon kérhető vagy személyesen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25.).

Jelentkezéshez töltse ki az ide kattintva elérhető online jelentkezési lapot, melyen kérjük adja meg elérhetőségét, hogy fel tudjuk Önnel venni a kapcsolatot.
Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 14. (szerda)

Várjuk jelentkezését!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!