A Fidelitas is támogatja Kálmán Tibort


áll a békési csoport ma hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.

A közlemény hangsúlyozza, a csoport örömmel fogadta Dankó Béla országgyűlési képviselő keddi bejelentését, amely szerint Kálmán Tibor, a Fidesz-KDNP békési polgármester-jelöltje, hiszen benne egy fiatalos, agilis, lendületes, a városért tenni akaró és tudó, emberileg és szakmailag egyaránt rátermett személyiséget ismertünk meg.

Kiemelten fontosnak tartják, hogy Kálmán Tibor már első nyilatkozatában hitet tett a város egysége mellett, ami véleményük szerint is nagyon lényeges településük további fejlődése szempontjából.

Fiatalokat összefogó szervezetként fontos számukra, hogy Kálmán Tibor az elmúlt években összetett munkája részeként sokat dolgozott a városban élő ifjabb nemzedékért.

Elég csak az elmúlt évek egyik legfigyelemreméltóbb projektjére, az Esélyt a fiataloknak elnevezésű programra gondolni, aminek ő a koordinátora. A Fidelitas úgy látja, Kálmán Tibor valamennyi békési generáció irányában elkötelezett – áll a Fidelitas békési csoportjának közleményében.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!