Huszonöt éve szolgál Békésen Katona Gyula


Egy emberi életpályában jelentős állomás egy 25 éves útra visszatekinteni, hiszen tudjuk: átlagosan 40-50 évet dolgozik egy ember a hivatásában, bár vannak olyanok, akik halálukig választott szakmájuknak élnek.

Augusztus 1-jén volt negyedszázada, hogy Katona Gyula békési református lelkipásztor átvette a Békési Református Egyházközség vezető lelkészi tisztségét. Most mégis egy hónap csúszással, szeretett iskolájával együtt adunk hálát az Úrnak szolgálatáért.

Először is tekintsünk vissza hálaadással erre a gazdag életútra, amelynek reménység szerint még sok szép állomása és áldása lesz. Katona Gyula 1956-ban született lelkész családban. Debrecenben az ország akkoriban egyetlen református gimnáziumában érettségizett, majd a debreceni református teológián szerzett lelkészi oklevelet. 1978-tól dolgozott lelkészként: először Nyíregyházán, majd Gyulaváriban, Tiszaföldváron, Túrkevén és 1994-től Békésen. 1994-től vallástanárként is dolgozik a békési református iskolában. Sokoldalú ember, aki folyamatosan képzi magát, a gimnáziumban pl. magas szinten művelte a fizika tudományát is. Jelentős irodalmi tevékenységet folytat: számos könyvet adtak ki gyülekezetei, előadásokat, konferenciákat szervez hosszú évek óta. Több egyházi tisztséget betöltött, ezek közül a békési egyházmegyében viselt esperességét (2012-től) és zsinati tagságát (2015-től) emelem ki.

A lelkészi munkát mi reformátusok szolgálatnak mondjuk, ami egy nagyon szép szó, mert kifejezi, hogy ez nem csak egy munkakör, hanem szó szoros értelemben vett szolgálatkész szolgai életforma, a Szentháromság Isten szolgálatában. Mint közvetlen munkatársa mondhatom, hogy esperes urunknál kevés nagyobb szorgalmú és munkabírású embert ismerek, aki ráadásul igen magas színvonalon ért nem csak a teológiai tudományokhoz, de a gazdasági, pénzügyi, jogi ismeretek területén is otthon van és jól kezel bármilyen pályázatot. Szolgálati évei alatt sok ezren élvezhették biblikus, építő, közérthető és szép magyar nyelven elmondott prédikációit, vezetése alatt megújultak az egyházközség ingatlanai és stabil intézményt működtet a gyülekezet. A templom Katona Gyula lelkészsége alatt kívül-belül megújult, új óvoda és kollégium épül hamarosan. A nehézségekkel küzdő régióban szolgáló gyülekezetben Katona Gyulára mindig lehetett számítani. A református egyház ökumenikus kapcsolatai városunkban kitűnőek, a református egyház a városi közélet kiemelkedő, mértékadó szereplője. Büszkék lehetünk rá nem csak mi reformátusok, hanem a város minden lakója is. Ezt fejezi ki a Békés Városért díj, amelyet néhány éve vehetett át. Ma a 25 éves munkáért mondunk köszönetet neki mi, békési reformátusok.

Isten éltesse sokáig, Esperes Úr!

Mucsi András

presbiter


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!