Elsősök szeretetvendégsége a Refiben


Intézményünkben hagyomány, hogy a tanévnyitó ünnepségen fogadalmat tesznek az iskolába lépő diákjaink. Ezért a nagy nap előtt egy szeretetvendégséggel egybekötött délutánra hívtuk és vártuk mindhárom osztályunk tanulóit és kedves szüleiket a református templomba.

A rendezvény elején Palatinus Pál igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd Vég Gábor általános iskolai intézményegység – vezető adott rövid tájékoztatást a tanévkezdéssel kapcsolatban. Ezután került sor a fogadalomtétel gyakorlására. A délután fénypontját a református gyülekezet hölgytagjai által készített sütemények jelentették, melyet mindenki jóízűen fogyaszthatott el a Békési Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Vég Gábor intézményegység - vezető


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!