Kerékpárral próbálták ki az M44-es új szakaszát


Képviselőjelölt-társaival együtt kerékpározva teljesítette Kálmán Tibor polgármesterjelölt azt az 58 kilométeres távot, amit az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros között szakaszán jelöltek ki a kerékpáros túra útvonalaként.

A régóta várt útszakasz hivatalos átadása előtt, szombaton nemcsak kerékpárral vehettek részt, hanem futóversenyen és görkori túrán is elindulhattak a jelentkezők.

A Fidesz-KDNP békési képviselőjelöltjei Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnökének csapatában vállalták a táv megtételét. A csapat tagja volt Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz megyei választmányának elnöke, illetve a Fidesz-KDNP több polgármesterjelöltje is. A napsütéses idő és a több mint ezerháromszáz résztvevő megadta a jó hangulatot az egyedi és megismételhetetlen rendezvénynek, amelyen szívesen vettünk részt, hiszen Békés város is nagyon várja az M44-es út átadását – nyilatkozta Kálmán Tibor polgármesterjelölt. A célba érkezést követően Dankó Béla országgyűlési képviselő választókerületéhez tartozó települések képviselőivel közösen ételosztáson vettünk részt képviselőjelölt-társaimmal együtt, Mucsi Andrással, Füredi Jánossal, Balog Zoltánnal és Csibor Gézával – tette hozzá a politikus. A megépült útszakasz újabb lehetőséget adhat Békés és térsége fejlődésének, új munkahelyek létesülhetnek, új vállalatok települhetnek Békés megyébe, és nem utolsó sorban a Budapest felé vezető autós közlekedés biztonságosabbá válik.

A túrán ott volt, a távot szintén teljesítette Révész Máriusz kormánybiztos is. Az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának hivatalos átadása várhatóan október első két hetében történik meg, jelenleg a forgalomba helyezési eljárás zajlik.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!