Nyílt nap a Reményhír első osztályában


Nyílt nap a Reményhír első osztályában

Az Oktatási Hivatal bázisintézményeként újabb bázisintézményi programot valósított meg iskolánk: nyílt napot hirdettünk az első évfolyamon. Az eseményre szülőket és óvónőket hívtunk meg, saját kollégáink számára pedig hospitálási lehetőséget biztosítottunk. A meghívottak bepillantást nyerhettek a tanítás-tanulás folyamatába, képet kaphattak a gyermekek fejlődéséről, az intézményben ebben a tanévben bevezetett Komplex Alapprogram tanítási-tanulási stratégiájáról, a DFHT (differenciált fejlesztés heterogén tanulócsoportban) stratégiáról.

Matematika, olvasás és testnevelésórát láthattak az érdeklődők. A gyerekek az eddig tanult ismereteiket gyakorolták, mélyítették el játékos formában, melynek során digitális feladatok is színesítették a tanulást, a fejlesztést. A gyerekek változatos munkaformában dolgoztak: frontálisan, egyénileg, párban és csoportban. Példákat láthattunk a megfigyelőképesség és a memória fejlesztésére is. Minden kisgyermek képességeihez mért feladatokat kapott. A testnevelésórán szintén játékos feladatokra láthattunk példát. Akadálypályán való átjutás segítette a mozgáskoordináció, illetve az egyensúlyérzék fejlesztését.

A résztvevők figyelemmel ülték végig a tanítási órákat, a szülők örömmel és büszkén látták iskolás gyermekük ügyességét, fejlődését.

Tételek: 1 - 20 / 68 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!