Alelnököket választott a megyei közgyűlés


Alelnököket választott, és bizottságokat hozott létre a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése novemberi ülésén.

Az ülés első perceiben a Békés Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatát alkotta meg a testület, majd a közgyűlés alelnököket választott. Zalai Mihály elnök Szegedi Balázst főállású, Szebellédi Zoltánt nem képviselő, főállású alelnöknek javasolta. Az ellenzék Szegedi Balázs személyével kapcsolatban eddigi politikai szerepvállalása miatt ellenérveket fogalmazott meg, melyekkel az elnök és a kormánypárti képviselők nem értettek egyet, végül minkét jelöltet megválasztották, akik az ezt következő percekben letették az esküt.

Bizottságokat is alapítottak, a döntés értelmében a Pénzügyi Bizottság elnöke Földesi Mihály, az Ügyrendi Bizottságé Kónya István, a Területfejlesztési Bizottságé Varga Gusztáv, a Társadalmi Kapcsolatok Bizottságáé Mucsi András lett. Zalai Mihály elnök elmondta: az ellenzék egy bizottsági elnöki és két bizottsági alelnöki posztot tölt be a következő ciklusban, a bizottsági helyek elosztásánál a mandátumok aránya érvényesült. A testület tanácsnokaivá Hodálik Pált, Kónya Istvánt, Varga Gusztávot, nemzetiségi ügyekért felelős tanácsnoknak Tolnai Pétert választották.

Csatlakoztak a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz, és az előzőekhez hasonlóan ismét 7,5 millió forintot különítettek el a hátrányos helyzetű diákok továbbtanulásának támogatására. 2019-ben 569 hallgató kapott az ösztöndíjpályázatnak köszönhetően tanulmányaihoz hozzájárulást.

Együttműködési megállapodást kötöttek a Békés megyei nemzetiségi önkormányzatokkal. Békés megyében négy területi nemzetiségi önkormányzat működik: német, szlovák, roma és román, a velük korábban kötött megállapodást vizsgálták felül a képviselők.

Tagokat delegáltak a Békés Megyei Értéktár Bizottságba, a korábbi tagok közül hatot ismét javasoltak, új tagként pedig Puju János került be a bizottságba. Így Zalai Mihály elnök, Puju János és Závoda Ferenc képviselők, dr. Erdész Ádám, a megyei levéltár igazgatója, Ando György a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Fekete Péter kulturális államtitkár és Ambrus György, a Békés Megyei Culinary Team vezetője alkotja az értéktár bizottságot.

Az idei költségvetési rendeletet is módosították, ugyanis közel 800 millió forinttal növekedett ennek főösszege. Mindez annak köszönhető, hogy a megyei önkormányzat is adott be és nyert pályázatokat, például a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és az Interreg keretében, valamint egy energetikai beruházást is megvalósítanak saját nyertes pályázatból.

Samu Tamás Gergő egy előterjesztést nyújtott be, amely azt tartalmazta, hogy a testület foglaljon állást a szarvasi agrárképzés megmentése mellett. A képviselők egyetértettek, fontosnak tartják, hogy a felsőoktatás megmaradjon Szarvason, azonban alaposabban szeretnének tájékozódni ezzel kapcsolatosan. Zalai Mihály elnök elmondta, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Dankó Béla országgyűlési képviselő és Babák Mihály polgármester tettek már lépéseket az ügyben, ennek reményében bíznak abban, hogy a kar és az agrárképzés megmarad a megyében.

Az ülés bejelentésekkel zárult, melyből megtudtuk, hogy megalakult a Fidesz helyi frakciója, melynek vezetője Puju János lett, valamint az önkormányzati hivatal jegyzői feladatait november 11-től a korábbi aljegyző, dr. Horváth Mihály látja el.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!