Felgyulladtak az első adventi fények a város koszorúján


Békésen néhány éve lett hagyomány, hogy a város karácsonyfája mellett, a jelképes adventi koszorút is elkészítik a szervezők, idén pedig egy aranykapuval is bővült a Széchenyi téri dekoráció. Minden adventi vasárnapon az egyházak, civil szervezetek és a város lakói együtt ünnepelnek és gyújtják meg a gyertyákat jelképező fényfüzéreket a városi koszorún.

November 28-án, csütörtökön került sor az első kézműves foglalkozásra, melyen Balog Gáborné, a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület elnökének vezetésével minden résztvevő elkészíthette a saját adventi koszorúját, asztal- vagy ajtódíszét a rendelkezésre álló szebbnél szebb alapanyagokból.
Pár nappal később, advent első vasárnapján ünnepi műsor, vásári forgatag, kézműves portékák és szeretetvendégség várta a Széchenyi térre kilátogatókat.
A délelőtti rendezvényt Kálmán Tibor, Békés város polgármestere nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy advent idején a várakozás, a készülődés, az ünnepvárás csodája tölti ki az életünket és ebben az időszakban még jobban felértékelődik a család szerepe. Ilyenkor hittel és reménységgel kell az advent útjára lépnünk és meg kell keresnünk egymást is a növekvő gyertyafényben. A köszöntő után a Református Egyház képviseletében Katona Gyula esperes úr mondott áldást, valamint meggyújtotta az első gyertyalángot jelképező fényfüzért a város adventi koszorúján.
A Békési Hagyományőrző Dalkör adventi műsorával folytatódott a program, majd a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusának előadásában népszerű karácsonyi dalok feldolgozásait hallgathattuk meg. Végezetül a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium általános iskolai kórusa adott elő adventi énekeket.
A délelőtt zárásaként, az eseményt szervező Kecskeméti Gábor Kulturális Központ forró teával, kaláccsal és forralt borral kedveskedett a látogatóknak.

Ezen a héten folytatódik a Békési Advent. December 6-án, pénteken 16:30 órától, a kulturális központban mézeskalács díszítésre várjuk az érdeklődőket. Sok szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt, hogy nézzen körbe és élvezze a hangulatos karácsonyi vásári forgatagot és tekintse meg a délelőtti ünnepváró műsort a Széchenyi téren december 8-án, vasárnap 10:30 órától.
Fellép majd a Belencéres Néptáncegyüttes utánpótlás csoportja, a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Bóbita Integrált Tagóvodájának Katica csoportja, valamint a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 4/C osztályának tanulói. A legkisebbek szórakozását a Meskete Meseszínház garantálja, az adventi műsort pedig Molnár Katalin énekesnő előadása zárja.
A programokon a részvétel ingyenes.

/Fotó: GA-Pix Fotó/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!