Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja


Mezőberényben jártunk "Fogjunk Össze" Közhasznú Egyesületszervezésében december 3-án a mezőberényi Művelődési Házban töltöttünk egy nagyszerű délelőttöt. Ezen a kulturális rendezvényen a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja alkalmából vehettünk részt. Ennek a napnak nem csak vendégei és élvezői voltunk, hanem két zeneszámmal színesítettük is a műsort.Különböző humoros jelenetek, versek mellett, voltak, akik táncos-zenés produkciót adtak elő. Volt, aki mesemondásra vállalkozott. Iskolánk 10. c osztályostanulói közül Kovács Marcell népdalokat furulyázott, majd később Marci csatlakozott Nagyéri Zsolt (szintetizátor) és Végvári Orsolya (ének) produkciójához. Mándy Stefánia: Anyának szóló megzenésített versét adták elő. Fellépésüket szorgalmas gyakorlás előzte meg. Marcit Timkó Sára zeneiskolai furulyatanára készítette fel.A műsorszámok után ebéd várt bennünket.A nap két vendégművésze Hevesi Imre és Bukor Csabi igazi jó hangulatot varázsolt a helyszínen. A dalok előadásába bevonták a közönség tagjait is, akik eleinte félve, később már igen bátran és vidáman csatlakoztak az előadókhoz. Az utolsó dalok már a karácsonyt idézték, ehhez méltóan senki sem távozott üres kézzel. A szervezők minden résztvevőnek ajándékkal kedveskedtek.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!