Sikeres évet zárt a Hétkrajcár Egyesület


Zártkörű ünnepséggel értékelte az évet a Hétkrajcár Egyesület. Az eseményen azok a támogatók voltak jelen, akik egész évben támogatásukkal vagy önkéntes munkájukkal segítik az egyesület karitatív tevékenységét.

Békésen a Hétvégi Gyermekélelmezési Programnak köszönhetően kilencedik éve, a tanév minden szombatján meleg ételhez juthatnak a rászoruló gyermekek. Idén közel 4000 adag ételt osztott ki az egyesület önkéntesek segítségével - mondta el Nagyné Hidvégi Mária, az egyesület elnöke. Kálmán Tibor, Békés város polgármestere idén ősszel szervezte meg Mága Zoltán jótékonysági koncertjét, melyből 480 ezer forint folyt be.

A Hétkrajcár Egyesület a legutóbbi közgyűlésén döntött arról, hogy ezt az összeget három szervezet részére adományozza. A Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, az Együtt Könnyebb Közhasznú Egyesület és az Aranykosár a Gyermekekért Alapítvány a december 11-én megtartott ünnepség keretében vette át az összeget, melynek felhasználásával tevékenységi körüknek megfelelően rendelkeznek. Ezen a támogatói estén külön megköszönték Izsó Gábornak, a település volt polgármesterének azt, hogy a program kezdeményezőjeként a mai napig szívén viseli a gyermekélelmezési program tevékenységét, segítő munkájával folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy az egyesület újabb lehetőségekhez jusson.

Az ünnepséget a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Hunyadi Téri Tagóvodásainak karácsonyi műsora zárta.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!