12 refis gimnazista kap 100 ezer forintos ösztöndíjat


A Békési Református Egyházközség Igazgatótanácsa 2019. december 11-én tartott ülésén több fontos kérdés került napirendre. Döntöttek az iskolai ösztöndíjakról is.

Az igazgatótanács először arról hozott döntést, hogy 2020. április 3-án jótékonysági gálát rendeznek, amelyre minden érdeklődőt várnak. A következő napirendi pont az iskola képzési kínálatairól szólt. Vég Gábor általános iskolai intézményegység-vezető kiemelte: az iskola rengeteget tesz a sikeres első évfolyamos beiskolázás mellett a negyedikről az ötödik évfolyamba való zavartalan átmenetért is. Dr. Pataki Ágnes gimnáziumi intézményegység-vezető a középiskolai kínálatot mutatta be és elemezte az oktatási rendszerben bekövetkezett változásokat. Az intézmény a négy évfolyamos gimnáziumi képzés mellett a hat évfolyamos gimnáziumi képzést és a technikummá átkeresztelt szakgimnáziumot (5 éves képzés) is meg kívánja tartani.

Katona Gyula az új református óvoda és a kollégium építésének ügyéről tájékoztatta a grémium tagjait. Ezt követően döntés született a középiskolai ösztöndíjakról is. A 2019/2020. tanévben az alábbi tanulók részesülnek százezer forintos támogatásban:

Seres Viktória Virág (10. A)

Nyakó Sándor (10. B)

Fazekas Fanni (10. B)

Ádám Gergő (11. A)

Kovács Dominik (11. A)

Horváth Jennifer Ildikó (11. B)

Balog Gábor (12. A)

Balog Ákos (12. A)

Szántó Erika Vivien (12. A)

Bíró Krisztina (12. B)

István Bettina Dalma (12. B)

Varga Laura (12. B)

A döntés alapját a tanulmányi, közösségi, hitéleti tevékenység képezte. Az érintettek december 20-án az iskolai karácsonyi ünnepségen veszik át ünnepélyes keretek között az ösztöndíjról szóló dokumentumot. Mucsi András iskolaügyi gondnok úgy fogalmazott, hogy egyedülálló a református középiskolák között, hogy a városi és egyházi ösztöndíjprogrammal (összesen 23 középiskolást érint) egy iskola tanulóinak több mint 10%-a részesül kiemelt ösztöndíjban.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


ösztöndíj