225 kilónyi adomány a Fidelitas tagjaitól


Közeledve az ünnephez, a Fidelitas békési csoportja adománygyűjtésbe kezdett. Idén két szervezetet választottak ki, amelyet támogatni szeretnének, és a cél egyértelmű volt: segíteni, önzetlenül.

A Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe vitt eszközadomány mellett ellátogattak az állatvédők által fenntartott Békési Gyepmesteri Telepre, ahol pedig az utcára tett állatoknak vittek több mint kettő mázsa száraz tápot. A gyepmesteri telep munkatársa elmondása szerint ekkora mennyiség most, hogy a 60 férőhelyes menhelyen 30 kutya van, 10-12 napig elég.

– Büszke vagyok a békési csoport tagjaira, akik az első hívó szóra ajánlottak fel pénzadományt, hogy együtt, közösen segíteni tudjunk – mondta a Fidelitas békési csoportjának elnöke. Serfecz Dávid elmondta továbbá, hogy több mint 60 ezer forint gyűlt össze, melyből pontosan 225 kg állateledelt tudtak vásárolni egy helybeli vállalkozótól.

– Fontosnak tartjuk, hogy lehetőség szerint helyi vállalkozóktól vásároljunk – emelte ki.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!