Segített a KÉSZ!


A békési Szent Lázár Alapítvány és a Békés Megyei Központi Kórház közösen indított útjára egy adománygyűjtő akciót, mellyel a kórház Megyei Onkológiai Központjának eszközfejlesztését kívánja támogatni, ez úton egy „Belly Board” betegrögzítő eszköz megvásárlásával hozzájárulva a sugárterápiás kezelésben részesülő páciensek gyógyulásához, melynek köszönhetően a célzott terület környezete kisebb sugárhatásnak van kitéve, így legkevésbé roncsolva az egészséges szöveteket és szerveket.

A jótékonysági akció életre hívásában Kovács Istvánné a Szent Lázár Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kovács Ildikó az alapítvány intézményvezetője, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa, dr. Becsei László, valamint dr. Pikó Béla a Megyei Onkológiai Központ főorvosa működött közre. A betegrögzítő megvásárlásához több mint 12 millió forint szükséges. Az adománygyűjtést a Szent Lázár Alapítvány indítja útjára, 100.000 forint értékű felajánlással. A vállalkozások a felajánlott összeget adományként elszámolhatják. A jótékonysági gyűjtés a Szent Lázár Alapítvány "Én is tudok segíteni!" adománygyűjtő akciójának keretében valósul meg.

A KÉSZ békési csoportja a nemrég lezajlott jótékonysági báljának bevételéből – elsőként reagálva a fenti felhívásra – mintegy megduplázta a kezdő felajánlást 100.000 Ft-os adományával. Ennek átadásáról készült fotó (Gapix)

amelyen balról jobbra Kovács Istvánné, Dr. Pálmai Tamás KÉSZ tag és Juhos Józsefné, a KÉSZ békési elnöke látható.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!