Hetvenöten a város nyugalmáért.


Gyarmati Sándorral a Békési Polgárőrség KHSZ és a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnökével beszélgettünk az elmúlt évről.

Békés Mátrix: Milyen évet zárt a Békési Polgárőrség és a Békés Megyei Polgárőrök Szövetség?

Gyarmati Sándor: Az előző éveknek megfelelően a Békési Polgárőrség hozta azt az eredményes munkát, amit több éven keresztül jellemezte.

Kitűnő évet zártunk, maga az OPSZ-en belül is a Megyei Szövetséggel, ugyanis a Megyei Szövetségen belül a sok óraszámot teljesítettek a polgárőrök, Békés megye nem csak a nevében, ha nem valójában is békés megye. Kevés a bűncselekmény, így kitűnő helyen zártuk a 2019-es évet.

B.M: Hány tagja van a Békési Polgárőrségnek?

Gyarmati Sándor: A Békési Polgárőr Egyesületnek 75 tagja van. Sajnos a fiatalok megszólítása nagyon nehéz, nem szívesen vállalnak társadalmi munkát. Az idősebb korosztályt szeretnénk továbbra is megcélozni, de nagyon sok ember inkább elkényelmeskedik, miközben a közösségért, lakókörnyezetéért tenni akarókra nagy szüksége lenne a Polgárőrségnek. Hölgyek vagy férfiak, fiatalok vagy idősek, bátran jelentkezhetnek, szívesen látjuk sorainkban!

B.M: Békés Megyei Polgárőrök Szövetségéhez hány Egyesület tartozik a megyében?

Gyarmati Sándor: 76 egyesület tartozik jelen pillanatban. Ugyan is van egy-két település, ahol új Polgárőr egyesületek fognak létre jönni, ezeknek is tagjainak kell lenni a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének, mert máshogy polgárőr tevékenységet nem folytathatnak.

B.M: A Polgárőrség tevékenyen segít a határvédelemben. Voltak-e már békési polgárőrök, esetleg várható, hogy ebben az évben részt vesznek a határvédelemben?

Gyarmati Sándor: A határ közvetlen védelmében a határkörnyéki települések egyesületei tevékenyen vesznek részt, a migárciós folyamatok miatt vélhetően ez idén sem lesz másképp. A mélységi program keretén belül kell a békési polgárőröket foglalkoztatni, azért szükséges ez, hogy azok a határsértők, akik esetleg beljebb juthattak a határtól, azok is elfogásra kerülhessenek. Ennek megfelelően békésiek is ellenőrzik a buszpályaudvarokat, vasútállomásokat elhagyatott ingatlanokat, tanyákat. A külterületi program miatt ezt már rutinos feladatunk.

B.M: Milyen nagyobb program áll a Polgárőrség előtt 2020-ban?

Gyarmati Sándor: Idén is biztosítani fogjuk az önkormányzat és a civil szervezetek rendezvényeit. Jelen vagyunk sportrendezvényeken, labdarúgó és kosárlabda mérkőzést biztosítunk. Természetesen megyei szintű rendezvényeink is lesznek, ezekről folyamatosan tájékoztatunk majd a helyi médiában.

Tovább kívánjuk folytatni a Külterületek Biztonságát címmel indított programot. Jobban oda kell figyelni a környezetvédelemre, ezért 2020-ban mind ezekhez technikai eszközöket is ad a megyei szövetség a polgárőr egyesületeknek. Vadkamerákat vásároltunk a megyei szövetség kötelékén belül, amelyeket a Külterületek Biztonsága céljából helyezünk el és nem utolsó sorban ezeket az eszközöket fel lehet használni a migrációs folyamatoknál is, hiszen ezek rögzítik az eseményeket.

B.M: Köszönöm a beszélgetést.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!