Békésen próbál a Magna Cum Laude!


A pénteken induló turné színpadképét, látványvilágát és a koncerteken elhangzó dalok sorrendjét is Békésen, a Kulturális Központban véglegesítik, ráadásul tegnap jelent meg a Magna új albuma is.

A leghosszabb perc címet viselő új Magna Cum Laude albumhoz kapcsolódó turnét próbálja Békésen a Magna. Korán reggeltől délutánig zajlanak a próbák egészen csütörtökig, majd március 6-án a Barba Negrában, Budapesten indul a koncertsorozat.

 

Mint azt Maszler Lászlótól a együttes menedzserétől megtudtuk, Szatmári László Szatyi révén választották Békést, lévén hogy Szatyi cége biztosítja a színpadi és hangtechnikát, így azonnal, helyben tudják kipróbálni az új eszközöket, a látványt és a hangzást.

 

Szatyi hírportálunknak elmondta, a tervek szerint hamarosan a Magna mellett a TNT és Horváth Tamás is Békésen fogja próbálni és véglegesíteni új turnéja anyagát, mint ahogy ősszel a Tankcsapda is tette.

 

A Magna Cum Laude új albuma szerte az országban a Mol töltőállomásokon lesz kapható.

 

Az album első slágere az album címével azonos A leghosszabb perc nevet viseli.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!