Nem pozíciót, hanem feladatot kaptunk!


Békés városa adott otthont a Fidelitas Békés Megyei Választmány tisztújító ülésének február utolsó napján.

Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas Megyei Választmányának elnöke meghívására részt vett a tisztújító választmányi ülésen Kálmán Tibor, Békés város polgármestere, Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő, a FIDESZ megyei elnöke, dr. Takács Árpád kormánymegbízott, Bálint Kornél, kabinetvezető, továbbá Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere, valamint Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke.

 

Kovács Gréta Tünde megyei elnök kiemelte, hogy a következő két évben még nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a megyei közösség megerősítésére. A Fidelitas megyei elnöksége feladatának tartja a közösségszervezést, továbbá azt, hogy a tagjaik szeressenek hozzájuk tartozni és minél aktívabban vegyenek részt a közéletben. Az elnök továbbá elmondta, hogy figyelmet szeretne szentelni azon fiatalok bevonására is, akiknek fontos a hazájuk, a hagyományok és a kulturális értékek őrzése, illetve a felelősségvállalás és a környezetvédelem. Beszédének végén hozzátette, hogy megtiszteltetés Közép-Európa egyik legnagyobb ifjúsági politikai szervezetét, a Fidelitas közösségét szolgálni és képviselni.

 

A megyei elnök után a Fidelitas Békés megyei alelnöki beszámolóját Zahorán Kitti tartotta meg. Beszámolt arról, hogy a Békés megyei Fidelitas jelentős fejlődésen ment keresztül, elsősorban arra gondolt, hogy új csoportok jöttek létre, illetve a meglévők megerősödtek, taglétszámuk jelentősen megnőtt. Kiemelten fontosnak tartotta megemlíteni a Fidelitas szerepét az elmúlt évek kampányai során. Mindemellett számos fiatalokat érintő program valósult meg, illetve az országos Fidelitas eseményeken is aktívan jelen voltak a Békés megyei Fidelitas tagjai. Az alelnök kijelentette, hogy a megkezdett út jó irányba viszi a Békés Megyei Fidelitast. Mint az elhangzott, a megyei elnököt, Kovács Gréta Tündét, a Fidelitas dél-alföldi regionális igazgatójának nevezték ki, amelyhez szívből gratulált a választmány.

A választmány egyhangúlag erősítette meg elnöki tisztségében Kovács Gréta Tündét, továbbá alelnöknek választotta Szák Balázst (Gyula), Zahorán Kittit (Békéscsaba) és Serfecz Dávidot (Békés). 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!